Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 9. szám - Szántó László: A dialektikus materializmusról
ján. Ezért tanítja Sztálin elwtárs, hogy „ha a politikában nem akarunk tévedni, akkor forradalmároknak kel lennünk, nem pedig reformistáknak". Negyedszer: A metafizikus gondolkozás a történelmi fejlődés során eljutott ah- a>: a megismeréshez* hogy a világon mindennek megvan a maga ellentéte: az anyagnak a szeltem, az egyedinek a társa dalom, az életnek a halál, a gazdagságnak a szegénység, a proletáriátusnak a bur- zsoáz a, a fehérnek a fekete, a jónak a rossz, stb., az ellentéte. És ez bizonyos mértékben helyes megismerés. A hiba ab ban van, hogy a metafizikus gondolkozás ezeket az ellentéteket izoláltaknak, önma gukban létezőknek fogja fel, abszolút ellentéteseknek, amelyek között áthidal hatatlan szakadék tátong, olyanoknak, amelyek teljesen kizárják egymást A metafizikus gondolkozásban, az ellentétek kölcsönös viszonya az egymás ellen irá nyuló erők mechanikájára redukálódik. Ugyanazon a vágányon, de ellenkező irányban haladó vonatok jelképezik az ellentétek metafizikus értelmezését Ezzel ellentétben a dialektikus gondol kodási módszer hivatkozva a tudomány és a gazdásági gyakorlat tényeire és eredményeire, Sztálin elVtáns szerint azt tanítja, hogy „a természet tárgyainak, a természet jelenségeinek az a tulajdonsá ga, hogy belső ellentmondásaik vannak, mert valamennyieknek megvan a maguk pozitív és negatív oldala, múltja és jövő je, valamearnylülkben vannak sorvadó és fejlődő elemek; hogy ezeknek az ellenté teknek a (harca az új és a régi, az elhaló és a születő, a sorvadó és a fejlődő kö zött: ez a belső tartalma a fejlődési folya matnak, ez a belső tartalma a mennyisé gi változások minőségiekké való átalaku lásának." A valóság objektív dialektikája tehát abban van, hogy minden létező do log, vagy jelenség, mint az ellentétek elentmondásos egysége, létezik. Nincs kü lön álló egyedi ember és ettől függetlenül létező társadalom; nincs önmagában léte ző élet és tőle függetlenül létező halál; nincs izolált proletáriátus és burzsoázia, stb. A valóságban csak társadalom és egyén, élet és halál, proletárfátm és bur zsoázia, stb., ellentmondások egysége lé tezik. Ez azt jelenti tovább, hogy az ellen tétek kölcsönösen kizárják egymást, har colnak egymással és meg akarják szün tetni egymást Ugyanakkor azonban fel ia tételezik egymást, áthatják egymást és szülik egymást. Az ellentmondás lényege tehát az, hogy a dolgok a valóságban azok, amik s ugyanakkor nem azok, amik, hanem ellentétjei. A dolgok önma guknak ellentmondó természetűek. És ép pen ez a belső ellentmondás a természetes 'A a fejlődésnek. Az aiacsonyabb- rendütől a magasabbrendüig való fejlődés -m harmónikus kibontakozása az anyag- jak hanem az ellentmondások egységét alkotó ellentétek harcának a következmé nye. Az élet folyamata szükségszerűen szüli a halál folyamatát, A halódás folya mata feltétele az élet folyamatának. A növény és környezete ellentmondásos egy séget alkot, mert kölcsönösen áthatják egymást és egyidőben harcban Is állnak egymással. A fajok keletkezésének ez az egység a természetes oka, s ezen egység törvényszerűségének a megismerése tette Micsurint, Liszenkót s általában a szovjet szövetkezeti mezőgazdákat a természet uraivá, akik olyan növény és állatfajtákat tudnak Mtenyészteiü, amilyenre éppen szükségük van. A burzsoázia és proletáriátus ellentmon dásos egysége abban van, hogy a burzsoá zia fenn akarván tartani saját létét, kény telen fenntartani ellentétjének, & proletá riátusnak a létét is, (persze olyan módon, hogy folyton „ássa a sírját" s hogy mégis „maga esik bele", ebben van a ka pitalizmus dialektikája) s viszont a prole táriátus megakarván szüntetni saját létét, Iqgprtelen megszüntetni ellentétjének, a burzsoáziának a létét is. Másszóval: a proletáriátus saját munkájával termeli a tőkét és fejleszti azt az osztályt, amellyel életre-halálra menő engesztelhetetlen osz tályharcot vív; a tőkésosztály viszont ma ga szaporítja, neveli és szervezi saját el* lentétjét, a proletáriátust, amelyet szerve zetlennek és öntudatlannak szeretne lát ni. A proletáriátus osztályharca tehát el kerülhetetlen, mert magából a kapitalista társadalom létéből, annak is a legmélyebb alapjaiból fakad. Aki ezt a forrást helye sen megismeri, az előtt kétségtelenné vá lik, hogy az egyedüli helyes politika alap ja a kapitalizmus összes ellentmondásai - nak a felismerése és megoldása lehet csak. S hogyan oldhatók meg ezek az ellent mondások? Az opportunista árulók, akik a marxizmust éppen ezen ponton kezdték ki azzal, hogy a dialektikát mechanikával és a metafizikával cserélték ki, azt ha zudtak a munkásságnak, hogy az ellenté teket tompítgatni kell addig, míg végre eltűnnek, s a kapitalizmus a szocializ musba nő át. Csak azt „felejtették" el hozzátenni a bitangok, hogy a „nemzeti szocializmusba“, vagyis a fasizmusba. Ezzel ellentétben a marxisták-1 enínisták azt hirdetik, hogy a kapitalizmus ellent mondásai csakis úgy oldhatók meg, hogy az ellentétek harcát végig visszük egészen az ellentétek, egységének megszüntetéséig a új -magasabibrendü egység megtteremté eéig: a proletárdiktatúra megteremtéséig. Ezért tanítja Sztálin elvtárs, hogy „ha a politikában nem akarunk tévedni, akkor kérlelhetetlen proletár osztálypolitikát kell folytatnunk, nem pedig a proletáriá tus és burzsoázia érdekeinek összhangjá ból kiinduló reformista politikát, nem a kapitalizmusnak a szocializmusba való „átnövése" megalkuvó politikáját," Ezek röviden szólva a marxizmus -Jeml- nizraus dialektikus megismerési módszeré nek alapjellemvonásai.
