Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 1. szám - Dénes György: Ha élne szegény nagyanyó - Dénes György: János bácsi
a lapban keveset olvastam az ifjúságról. Ezért na gyon kérem a szerk ;et, hogy többet foglal kozzék az ifjúság problémáival. Zsilák Pál puchói lakatos, azt írja: Szeretném, ha Jaross, Sziillő és gróf Eszterházi káros működé séről többet olvasnánk. Ők azok, akik a magyar urak és kizsákmányolok bérencei voltak. Ők azok, akik elhintették a magyar dolgozók között a burzsoána- cionalizmus mérgét. Továbbá szeretnék olvasni a sztálini nemzetiségi politikáról, hogy forrasztotta össze ez a politika a Szovjetunió népeit. Kotmonyik Pál tanító ezt írja: Tetszett nekem a Fáklyában a Martosi népviselet, Tajvan szigete és a szépirodalomi rész. Nagyon szeretnék olvasni a bé keharcosok életéről és munkájáról. így pl. joliot- Curie-ről, Hja Erenburgról, Pablo Nerudáról, és a többi kiemelkedő békeharcosról, tudományos ismer tetéseket a szovjet és a népidemokratikus, továbbá belföldi tudósok tollából. Érdekelnek továbbá az el nyomott gyarmati népek élete és felszabadító harcai is. Nagyon helyeslem az új tehetségek felkutatását és kiemelését. Helyeslem azt, hogy fiatal íróinktól hoznak verseket és novellákat. Hiányolom azt, hogy a Fáklya nem jelenik meg képekkel. A Fáklya nép szerűségét rendkívül emelné, ha népdalokat közölne állandóan. Meg v; gyök győződve, hogy a Fáklya egyre fejlődni fog es hasznos tanítója lesz az ittélő magyar dolgozóknak Gaján József rokkant azt írja: A Fáklyát az utol só betűig elolvastam és mindennel meg voltam elé gedve. Nagyon szeretném, ha egy szovjet regényt közölnének benne folytatásokban. Ez vonzaná az ol vasókat is, mert mindenki kiváncsi lenne a regény folytatására. A beérkezett leveleknek csak elenyészően kis ré szét közöltük most. De a levelek is pontos kifejezői annak, hogy olvasóink szeretettel és megbecsüléssel fogadták az első kultúrpolitikai folyóiratot, amely most van kiforróban, fejlődőben. A többi levél le- közlésére is sor kerül és mi Ígérjük, hogy figyelem be vesszük olvasóink hasznos hozzászólásait, útba igazításait s a lapot úgy szerkesztjük, hogy tartal ma szines, szórakoztató és főleg tanulságos legyen, hogy a magyar dolgozók érdeklődéssel olvassák. Azoknak a lányoknak és asszonyoknak, akik tőlünk kézimunka- és ruhamintákat kérnek, ezúttal tudo mására hozzuk, hogy január havában megjelenik a nők lapja, amely kívánságuknak eleget tesz. Komor tusák emlékét őrzi János bácsi, a vén 'paraszt s öregségére úgy kiszáradt, mint szélben cserezett kárászt. Roggyan a lába, háta görbe, kalapja szemébe konyái és Istent káromol, mikor emlékeibe visszanyúl. Most, most szeretne élni újra, az életzaj fülébe zúg, nagyurak poshadt ingoványán haj, nem inogna már az út. Csendőrcsizma sem oktatna földig görnyedő tiszteletre. Nem hajlongna zord, bitang intéző előtt remegve. Most, most szeretne élni újra, oly szép a nyár a földeken a nép kalásza ring a szélben zizegve, zsongva csendesen. A népre, mint a béke fénye lánggyűrűs szivárvány ragyog. Ifjú csapat köszönti büszkén a verhetetlen holnapot. János bácsi, a vén paraszt fáradt szívvel és könnyesen leborul, mint a tört virág ujjongó, forró réteken. Muzslai Anna, zselizi tanuló, ugyancsak erre a hiányra hívja fel a figyelmünket: A Fáklyában sem mi fölöslegeset nem találtam, semmi olyat, ami en gem ne érdekelne. De nagyon szeretném, ha többet írnának a CsISz-tagokról és az úttörőkről. Hogy ho gyan kell azoknak viselkedni, tanulni stb. A Fáklyát mindenkinek ajánlom, és iparkodni fogok minél több előfizetőt szerezni. Briska Béla földmunkás ezt írja: Nagyon szere tem a vers- és dalféléket és keveslem a Fáklyában a szépirodalmat. De azért nem baj, megtanulom én a tudományos cikkeket is olvasni. János bácsi Dénes György. Ha élne szegény nagyanyó Ez a falu, emlékszem jól még jaj, csupa gyász volt, csupa gyász! Lefoglalta a végrehajtó, mikor megérett a kalász. Kilopta mind a gyermekek szájából a fehér cipót és koporsóba lökte korán szegény jó öreg nuAgyanyót. Jaj, ha élne, de örülne, unokák nőnének köré, ö meg a levest, a jó levest cserépfazékban hűtené. És őszidőn kis gombszemével csodálkozna, hogy künn az ajtó öreg kilincsén nem motoz már soha többé a vécirehajtó.
