Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 4. szám - Szántó László: A világ leghatalmasabb erejéről
Szántó László A világ leghatalmasabb erejéről Dolgozó népünk ma már abban a szeren csés helyzetben van, hogy magának s nem az uraknak építi hazáját, s hogy ennek az épülő hazának szocialista formát és tartal mat adhat. Hazánk dolgozó népe azzal a boldog és biztos tudattal fejti ki a szocia lizmus építésével együttjárő nagy erőfe szítéseket, hogy nem délibábok után fut, hanem munkájával valóban az osztálynél küli és kizsákmányolás-mentes társadalmat építi. Honnét ered dolgozó népünk gyakorlatá nak ez az eredményessége és tudatának ez a biztonsága? Dolgozó népünk eredményességének és biztonságának a forrása ugyanott van, ahol a szovjet, kínai, lengyel, magyar, román stb. népeké, t. i. ott, hogy ezek a népek már elfogadták Marx Károly tanítását és világépítő munkájukban a marxizmus taní tása vezeti őket. Miért lett éppen Marx Károly a világ munkásságának tanítómestere s miért egyes-egyedül az ö tanításával, a marxiz mus vezetésével képes a világ munkássá ga megvalósítani történelmi feladatát: meg- dönteni a kapitalizmust és felépíteni a kommunizmust ? Erre az igen fontos kérdésre röviden ez a felelet: A munkásosztály már régen, Marx Károly születése előtt létezett és élet- körülményeinek nyomása, következtében már ekkor is harcolt a burzsoa osztály és kizsákmányoló rendszere ellen. A munkás ság osztályharcának ebben az időben azon ban még csak ösztönös jellege volt. Ez azt jelenti, hogy a munkásság akkor még nem ismerte nyomorának igazi okait, nem rendelkezett az igazi eszközökkel, amelyekkel elérhetné felszabadulását s nem is látta még tisztán a célt, azt, hogy mit is akar tulajdonképpen. A munkásosztály öntudata az osztályharc ösztönös szaka szában még homályos, zavaros és lényegé ben hamis volt, s ennek megfelelően a gya korlata alig-alig eredményes, kacskaringó san gyakori visszaesésekkel haladó. A mun kásosztály akkor még egy olyan hajóhoz hasonló, amelyek a nyílt tengeren csakis az elemi erők kénye-kedve szerint halad egy bizonytalan cél felé. Elérik-e az utasok ezt a célt, amely után sóvárognak, mikor és hogyan, — mindez nem tőlük függ, ha nem a vak elemi erők játékától. Akadtak persze bőven olyanok, akik be akartak avatkozni a vak elemi erők játé kába s terveket, tanácsokat, recepteket kí náltak a munkásságnak, amelyekről azt ál lították, hegy biztosan révbe vezetik a munkásság bolygó hajóját. Azonban rövi desen mindről kitűnt, hogy nem egyebek jóindulatú álmodozóknál, kiknek politiká ja éppúgy nem szabadíthatja fel a mun kásságot, és nem alakíthatja át a világot, mint ahogy a kuruzslás nem gyógyíthatja meg a beteget. Az ösztönös osztályharccal párhuzamosan egy más fejlődés is folyt: a tudomány fej lődése. A tudomány ekkor még burzsoa jel legű volt, mert a munkásosztálynak még nem volt tudománya. A tudománynak két lángeszű művelője, Marx Károly és Engels Frigyes tanulmányaik során arra a meg győződésre jutottak, hogy a természettudo mányban, de főképpen a történelem- és tár sadalomtudományban az eddig használt módszer tökéletlen s ezért a vele szer zett tudás is hamis, vagy csak fél- és né gy edigazságokat nyújt. Az emberiség egész addigi tudását kritikusan átértékelték és ev vel a munkával kidolgoztak egy új, tökéle tesebb tudományos módszert: a dialek tikus materializmust. A módszer a szellemi munkában éppoly döntő jelentőségű, mint a fizikai munkában. Ahogy a szocialista munkamódszer maga- sabbrendü, mint a kapitalista munkamód szer, mert az ember munkáját terméke nyebbé, emberibbé teszi, úgy a dialektikus materializmus módszerével kutató és gon dolkodó ember ismeretszerzése is maga- eabbrendú, mert a világ igazibb megisme résére képesíti az embert. Egészen termé szetes tehát, hogy a dialektikus materia lizmus módszerével felszerelt két fiatal tu dós, Marx és Engels is másképpen, igazab ban tudták megismerni a világot,, mint elő deik. Először is a fizikai, a termelő mun- k a társadalmi és történelmi szerepét és jelentőségét feditek fel igazán. Ö előttük az összes „gondolkodók“ a munkát megve tették és egyedül a szellemi munkát tar tották emberhez méltónak. A vallás, mint tudjuk, isten büntetésének hirdette, melyet azzal érdemelt ki az ember, hogy „evett a tudás fájáról“. A rabszolgatartók a mun kát az emberi méltóság megalázásának te kintették, amely szabad emberhez nem mél tó. A feudális Mátyás királynak majdnem a trónjába került, hogy Gömörben lóról szállt s kivette a kapát a jobbágy kezéből, kényszerítvén a kíséretében lévő urakait is, hogy hasonlóan cselekedjenek. A főurak soha nem bocsátották meg Mátyásnak ezt a „szörnyű megalázást“. De a kapitaliz musban is csak üres frázis volt a „mun ka nemesít“ és más hasonló bíztatás, mert mindenki, aki csak tehette, kitért, futott a „nemesítő“ elől. Marx Károly volt az els$ gondolkodó az emberiség történetében, aki a munkát es annak jelentőségét felismerte s bebizonyította, hogy ha a természet az anyja, úgy a munka az apja minden em beri gazdagságnak, kultúrának és magának az embernek is, mert őt is alkotó munka
