Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 3. szám - Konsztantin Szimonov: A mi dalunk (ford. Vas István) - Az emberi történelem fejlődési törvényéről
ábrázoló határait végtelenül kiszélesítette. Csak ennek az új felszabadult embernek megismeré se, a legteljesebb közeledés az élő, valóságos emberhez, csak a nép iránti szeretet, a dolgozók erőfeszítése iránt érzett tisztelet és népeink ál dozatos harcát irányító Pártunk tanításainak hű követése teszi számunkra lehetővé, hogy a va lósághoz híven, hitelesen ábrázolhassuk a szüle tő újat, s a forradalmi embert. És ugyanígy van a színész is, aki ma már nem elégedhet meg az illúziókeltés művészeté vel, a valóság látszatának felébresztésével, ha nem az író mondanivalójának mély átélésével — a szocialista-realista színjátszás eme alapfel tételével — az élet igazi forradalmi valóságát törekszik játékában adni. íme, úi feladatok elé került az író és a szí nész, másult és elmélyült mindkettőjük munká ja és egy összefogó, irányító kéz kell, hogy író, színész és dramaturg együttes munkájából meg szülessék az a mű, amely magán viseli már az újnak jellegét és így hivatva van új színházkul túránkat szolgálni. Szabadjon itt elmondanom, hogy nekem, a drámaírónak felbecsülhetetlen hasznomra volt a színházzal, a rendezővel — aki az én esetem ben a darab fordítója is — és a színészekkel va ló legelevenebb kapcsolat. Ügy érzem, hogy ez az együttműködés sok kezdetlegességet küszö bölt ki és sok fogyatékosságot tüntetett el. Az író ugyanis epikus hajlamaival gyakran esik abba a kísértésbe, hogy érzéseket magyarázzon és kommentáljon, egyes helyzeteknél hosszan elidőzzön és itt a szakavatott dramaturg keze, a színpad technikájában otthonosabb jószemű rendező figyelme, aki egyben értője az elhang zott szó súlyának — valósággal újjáteremthet egy-egy elgondolásban talán helyes, de hibásan megoldott jelenetet. A színműírás formai gon dokkal is jár, amelyekkel az író könnyebben küzd meg, ha a rendező segítségére támaszkod hat, mint ez az én esetemben — az Író és rende ző közötti ideális kapcsolatban — történt. Ám a színész is, aki valóban alkot és mélyen átéli szerepét, erős segítője lehet az írónak, hi szen becsvágya, hogy élő és hiteles embert áb rázoljon és ez csak akkor sikerülhet neki, ha nem lát szerepében belső ellenmondásokat, pla kátízű szavakat, mesterkélt helyzeteket és ha zug érzelmeket. Fokozottabban áll ez arra a szí nészre, akire az a feladat jut, hogy életünk új hősét, a pozitív embert ábrázolja. A sematizmus hétfejű sárkánya ellen csak akkor hadakozhat eredménnyel, ha az író teljes fegyverzettel küldi harcba. A jó színész igényes és igényessége kényszeríti a szerzőt, hogy kerüljön minden ha misat, üresen csengőt, felszínesen csillogót Mai színpadjainkon nincs helye a hatásvadászó szó nak, talmi szenvedélyek, hamis emóciónak Ha a „Közös űt“-nak sikerült felmutatni új életünknek, forradalmi harcinknak e<?v szaka szát az utat, amelv a iobb “Irt. a gv?wrto.m felé vezet és mondanivalója meghallgatásra talál, akkor itt elmondhatom, hogy ez elsősorban az összefogásnak, a színészek, a rendező és az író közös erőfeszítésének köszönhető. Valóban elmondhatjuk akkor, hogy az iroda lom és a színház a közös munkában közös útra talált, amely színházkultúránkban elindítója le het a fordulatnak és elvezethet a szocialista realista drámaíráshoz és színjátszáshoz. A mi dalunk Irta: Konsztantin Szimonov Forrószélű, azovi puszta, örök, sarktengeri jég, fehérszinű, moszkvai nyírfa és kurili szigetvidék — világhatalom, te, egyetlen, mely büszke és győzve kitart, dicsőség fénylik öledben, a béke, a munka, a harc. Ö, messzire látni, lélegzeni tágan, nagy eszméid sztálini napja alatt! Mert szebb ország, jobb ország nincs a világon — reménye a föld legjobbjainak! Most Kairótól Brazíliáig, a Themzén, a Gangeszen át, hol a béke reménye világit, ránk néz csak a messze világ. Harcolni a háború ellen, nem fél. aki élni szeret. Van, kit bizakodva figyeljen: a szovjet embereket. Óh, messzire látni, lélegzeni tágan nagy eszméid sztálini napja alatt! Mert szebb ország, jobb ország nincs a világon — reménye a föld legjobbjainak. Fordította Vas István. Az emberi történelem fejlődési törvényéről: Darwin a szerves természet fejlődési törvé nyét fedezte fel — Marx az emberi történe lem fejlődési törvényét: azt az eddig ideoló giai burjántól ellepett egyszerű tényt, hogy az embereknek előbb enniök, inniok, lakniok és ruházkodniok kell, mielőtt politikával, tu dománnyal, művészettel, vallással, stb. fog lalkozhatnak: hogy tehát a közvetlen anyagi létfenntartási eszközök termelése, s ezzel egy nép vagy korszak mindenkori gazdasági fej lődési foka az az alap, amelyből az illető em berek állam, berendezései, jogi felfogása, mű vészi, sőt vallási képzetei kifejlődtek, így te hát ebből az alapból kell ezeket magyarázni, nem pedig ahonnan eddig történt, megfordítva. Lngels Marx sírjánál tartott beszédéből. 1883
