Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 3. szám - Sussányi István: Szeretem én …
volt. Lehetett volna ilyen normák mellett sok szenet várni? Megdöntöttem hát ezeket a nor mákat. Persze, akkor még nem gondoltam ar ra, hogy ilyen sikert érek el és módszer met rövid időn belül az emberek ezrei veszik át. Sztálin elvtárs azt mondotta, hogy a munká sok élete most vidámabb, jobb lett. Én maga mon és társaimon keresztül Ítélem meg, mi na gyon jól élünk. Most nincsenek kenyérgondok. Csak a tanulás és a kulturális fejlődés gond ját ismeriük. tanulni és újra tanulni akarunk. * Molotov elvtárs elmondotta beszédében, hogy milyen keserves útja volt Muszinszkij archan- gelszki fíírésztelepi munkásnak, az erdőipar el ső sztahánovistájának. Muszinszkij kénytelen volt eltitkolni a gazdasági szrevezet és az el lenőrök előtt, hogy új, magasabb technikai normákat teljesített. Sztálin elvtárs is megem lékezett Muszinszkijről, majd így folytatta: — Magának Sztahánovnak a sorsa sem volt jobb, mert ahhoz, hogy ügyét előbbre^ vihesse, védekeznie kellett nemcsak a vezetőség egyes hivatalnokai, hanem egyes munkások ellen is, akik kinevették és újításai miatt hajszát ren deztek ellene. Nekem nagyon tetszett, ahogy Sztálin elv társ lefestett bennünket. — Láttuk itt Sztahánovot és Buszigint — mondotta Sztálin. — Felszólaltak értekezletün kön. Egyszerű és szerény emberek, nem tarta nak igényt arra, hogy mint országos méretű nagyságokat borostyánnal koszorúzzák meg őket. Sőt, én úgy látom, hogy kissé zavarba is hozza őket a mozgalom várakozásuk ellenére kibontakozott nagy lendülete. Hogyis ne jönnénk zavarba, amikor bennün ket, egyszerű embereket, mindenhol tisztelettel öveznek. Sztálin elvtárs olyan világosan beszélt, hogy minden érthető volt számomra. Mindenre em lékszem, és mindent feljegyeztem blokkomba, hogy visszatérésem után elmondhassam tár saimnak. Mielőtt befejezte volna beszédét, Sztálin elv társ mosolyogva így szólt: — Mi itt az elnökségben tanácskoztunk és úgy határoztunk, hogy a kormány vezetőinek a Sztahánov-mozgalom vezetőivel tartott ezt az értekezletét valamivel meg kell jelölni. És hát úgy döntöttünk, hogy mintegy 100—120 em bert közű letek fel kell terjeszteni magas kitün tetésre . . . — Ha ti is helyeslitek, elvtársak, akkor ezt a dolgot meg is csináljuk — fejezte be beszé dét Sztálin elvtárs. Vég nélkül szálltak az üdvözlések Sztálin fe lé. Ordzsonikidze elvtárs befejezettnek nyilvá nította az értekezletet. Szatbájev, kazáh vasutas, az elnökséghez sza ladt és szorongatni kezdte Sztálin elvtárs ke zét. Sokáig búcsúz.unk a nép vezérétől és né hány perc g még távozása után is a teremben maradtunk. Sajnáltuk elhagyni azt a helyet, ahol Sztálin elvtárs közelében lehettünk, ahol ib-en sokat tudtunk meg, hallottunk és láttunk. Nem akartunk elválni Sztálin elvtárstól és ve zet inktől. Valaki hirtelen énekelni kezdett egy dalt a „Vidám fickók“ című filmből. A dalt át vette Zsdánov elvtárs, Kliment Jefremovics Vorosilov pedig az emelvényen állva vezényelt. Vidáman, és örömmel énelkeltünk és saináltuk, hogy el kell válnunk. Szeretem én a szép csendes erdőt, Hol föl frissít a hűs levegő, Elhallgatom a madarak énekét, S megfigyelem a félénk őzikét. Mikor mellettem fölreppen egy madár, S léptem alatt megroppan egy ág És a fák csendben suttognak, Fölszívom a fák finom illatát. Szeretem én az aranyszínű határt, Hol elhallgatom a traktorok mély zaját És az aratóknak vidám dalolását, Miközben pengetik a kaszát. Elnézem a vetést, mit lágyan ringat a szél Aranyos színt öltött, dús kalásza szép. Sűrű sorai, közt egy fürjmadár szalad, Szárnyával csapkodva fészke félé halad. Szeretem én a virágos rétet, hol csodálattal a virágokat nézem. Elnézem én a dolgos kis méheket, Amint a virágokból mézet gyűjtenek. Elnézem én a vidám gyerekek seregét, Akik nagy boldogan ugrálnak szerte szét, Nézem én a lepkét, mint virágról virágra Menekül előlük nagy riadtan szállva. Szeretem én ezt a szép országot, ' Melyben megtaláltam én a boldogságot, Megtalálta\ minden munkás ember, Aki ezt a hazát fölépíti szebben. Fölépítik szebben ezt a szép országot S legyőzik vele a zsarnokságot, Vidám, arcukról boldogság árad szét, Nem lesz soha rab ez a bátor nép. Szeretem én ... Irta : SuSSányi István
