Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 1. szám - Gál László: Munkáslevelezőből szerkesztő
IRTA: GÁL LÁSZLÓ Fülledt júliusi délután volt. A tető üvegablakain át szűrődő napsugarak forrósága a mű helyben sokkal inkább érezhető volt, mint kint a szabadban. Valami átmeneti üzemzavar mi att éppen állottak a gépek. A munkások izzadó homlokukat törtülgetve álltak fel a gépek mellől, néhányan cigarettára gyújtottak, mások pedig anya got készítettek elő maguknak a munka folytatásához. Pár pillanatig még ülve ma radtam a gépnél. Gyakran elő fordult), Ihogy pillanatokra le- állanak a gépek, de rendszerint rögtön megindulnak, amint az ember őrizetlenül hagyja őket. Ölemben állandóan halomszám ra hevert az előkészített anyag és emiatt nem szívesen mozog tam. Csak amikor láttam, hogy tartós leállásról van szó, keltem fel bosszúsan. Nagyon haragud tam az ilyen üzemzavarok mi att, mert egyrészt a napi kere setem rovására mentek, más részt pedig az előirányzott ter melést csökkentették. De ez el len nem lehetett semmit ten ni. Neki támaszkodtam hát a gép oldalának és olajtól csö pögő kezemet törülgettem egy piszkos rongydarabba. Éppen cigarettát kezdtem sodorni, ami kor hozzám lépett egy barátom, Botos Jenő. Feléje nyújtottam a tárcá mat. Elfogadta és csavarás köz ben megkérdezte tőlem, hogy hallottam-e az üzemi tanács fel hívásáról. Tagadólag válaszol tam, mert vonatkésés miatt pár perccel később érkeztem és így nem hallottam a legújabb üzemi híreket, amelyeket a hangszó ró a két műszakváltás közötti 5 perces szünetben közvetít. Erre elmondta ,hogy fniről volt szó. Az üzemi tanács fel hívta a gyár alkalmazottait, hogy aki alkalmasnak érzi ma gát, jelentkezhet a munkásleve lezők iskoláztatására rendezett tanfolyamra. Jelentkezni lehet az üzemi tanács irodájában, ahol bővebb felvilágosítást nyújtanak. A felhívás közölte még a tanfolyam megtartásá nak helyét, időtartamát és cél ját. Jóformán alig figyeltem rá, csak az járt a fejemben, mikor indulnak meg végre a gépek, hogy folytathassam félbeha gyott munkámat. — Mi közöm van nékem az újságíráshoz?, — gondoltam magamban. Nem ér tek én ahhoz. Elképzelésem sze rint az újságírók mind egyete met végzett tekintélyes embe rek, akik micisapkájukat sze mükbe húzva, szájukban kurta szárú pipával járják a világot, avagy ülnek a kávéházakban és gyártják a jobbnál-jobb ripor tokat. . Az írás engem őszintén szól va micisipka és kurtaszárú csi- buk nélkül érdekelt. Tisztán a szóból, a mondatból kiáradó ele ven erő csábított. Emlékszem, az iskolában a legjobb fogalma zók közé tartoztam és tanáraim sokszor megdicsérték dolgoza taimat. Még egészen kisfiú vol tam, 10-11 éves lehettem, amikor egy-egy szóval, jelzővel elját szogattam, mint egy drága kinccsel. Éreztem, sejtettem, hogy vannak itt olyan lehető ségek, amelyeket ki kéne ak náznom. Hozzá is fogtam egy regény megírásához. Titokban kezdtem és titokban fejeztem be, mert az anyag széfolyt, szét- mállott gyerekagyamban és a későbbi évek folyamán bizonyos szégyenkezéssel gondoltam erre a vállalkozásomra. A későbbi évek az íráshoz va ló játékos kedvemet teljesen el sodorták. Fejlődésemmel senki sem törődött, és így természete sen látóköröm sem bővült. Fe lületesen olvastam az újságot, holott állandóan járattam. Mun káslevelet csak legritkább eset ben olvastam el. Nem tartottam eléggé érdekesnek, s teljesen fi gyelmen kívül hagytam. Fogal mam sem volt arról, hogy a jó munkáslevél azért értékes és egyúttal érdekes is, mert írója saját munkahelyéről számol be élményeiről és észrevételeiről. Közben megindultak a gépek, barátommal együtt elfoglaltuk helyünket. Elmélyedtem mun kámba és miközben az a gondo lat foglalkoztatott, hogy minél előbb behozzam a párperces időveszteséget, hogy napi kere setem ne szenvedjen kárt, gye rekkori játékos szenvedélyem re, az írásra is gondoltam. Ugyanakkor barátom sem ha gyott fel a dologgal, vacsora idején, szalonnázás közben elő hozakodott vele és végül ala pos megtárgyalás után úgy dön töttünk, hogy mindketten el megyünk Virág elvtárshoz meg érdeklődni azokat a feltétele ket, amelyek megszabják a munkáslevelezők jelentkezését. Másnap valóban megjelen tünk az üzemi párttikámál, aki röviden ismertette velünk a dolog lényegét. Álmélkodva hallgattam szavait, amelyekből megtudtam, milyen nagy jelen tőséggel bír a munkáslevelezés. Felvilágosított, hogy szocialis ta sajtónkat a munkásosztály fiainak kell szerkeszteniük. Nem az egyetemi végzettség, meg a pipa a fontos, amint az amerikai regények címlapja in látjuk. Az fontos, hogy a a munkáslevező jó szocialista hazafi legyen és tántoríthatat lan hűséggel szolgálja a közös séget. Szeresse Kommunista Pártunkat és szeresse a Szov- jetúniót, mely a nagy Sztálin vezetésével legfőbb biztosítéka eddigi eredményeink megőrzé sének és további sikerek elérésé nek. Ismerje jól a munkásság és a dolgozó parasztság életkő- körülményeit és munkahelyeit Ezeknek a követelményeknek pedig elősorban olyanok felel hetnek meg, akik munkás, vagy kisparaszti családból származ nak. Ekkor határoztam el maga mat, hogy amennyiben alkal masnak találnak, jelentkezem a Munkáslevelezőből szerkesztő
