Fáklya, 1951 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 4. szám - Bátky László: Az osztályharcról
7% 7 em egy esetben azt tapasztalni — nem- 1 * csak a szövetkezeti .agon, nanem a né pi közigazgatás ,sőt az egyes párttagok között is — hogy az osztályellenséggel szemben nem csak békülékenyek, nemcsak, hogy engedmé nyeket tesznek nekik, hanem védelmiéibe is veszik. „Indokolják, ezt azzal, hogy hiszen az a kulák mindig „jó ember volt“ az soha sen kit nem bántott, ellenkezőleg, segített a sze gényemberen, hogy ha bajban látta. Hogy ez a segítség mi volt és hogy milyen volt, ta lán leghelyesebb, ha idézem egyik levelez ~nk, Kovács Lajos levelét, amelyet azzal kapcsolat ban írt, hogy a Pártiskolázás Évének megnyi tása alkalmából az egyik elvtárs felvetette a kérdést, hogy mi lesz a knlákokkai, ha nem le het őket bevenni a szövetkezetbe. Természete sen Kovács Lajos is azt írja: „Eleget hallották apáink, nagyapáink és még mi magunk is, hogy kenyere se volna a rongyosnak, ha nem adnék neki, egy koszos malacot se tudna hizlalni, ha nem adnék neki kukoricaföldet. Várjunk csak, hogy is nézett ki valójában ez a segítség. A kenyérrel kapcso latban azt mondotta az egyik béres az uraság nak: Igen, ad kenyeret, hogy cserébe kalácsot adjak érte. Ami pedig a kukorciaföldet illeti, annál drágább haszonbér nem létezett. Már maga az, hogy harmadik, maid később negye dik részért kellett dolgozni, a kukoricát letör ve, megfosztva, a szárítóba hordani, végül a kórót levágni, összetakarítani, — hát az a har madik, vagy negyedik rész százszorosán meg volt fizetve. De még ez sem volt elég, mert há lából, vagyis ingyen le kellett érte kaszálni jó nagy darab rétet, vagy ha az nem volt, akkor valami szálas takarmányt. A kulákné is értette a módját, hogyan lehet olcsón végeztetni a kerti munkákat és a ház körüli tennivalókat. Dugott a szegény asszony nak hol egy köcsög lefölözött aludttejét a gye rekeknek, hol egy kis ocsút a tyúkoknak. Ezek nek a piaci ára filléreket jelentett és az asszony napokig dolgozott érte.“ Ez volt a helyzet és így nézett ki a kulák szegény embernek adott segítsége. Ehhez nem kell bővebb magyarázat, — elég magyarázat az a néhánymillió ember, aki a kapitalizmus ide jén élvezte ezt a segítséget és visszagondol er re az időre és ezt az időt szem előtt tartja, hogy vele egyszersmindenkorra leszámoljon. Ha pedig akadnak olyanok — és akadnak — akik a szocializmus felépítését azon az alapon képzelik el, hogy a kecske is jól lakjon és a ká poszta is megmaradjon, tehát azok, akik az osz tálypolitika helyett „semleges“ politikát akar nak folytatni, olyat, hogy a népi demokrácia vívmányait is meg akarják tartani, de senkinek, az osztályellenségnek sem akarnak véteni, az arany középúton haladó köztiszteletben álló szeme Tőségek akarnak lenni, . az ilyenek nem csak, hogy eiiensegei rendszerünknek, hanem még veszélyesebbek is mint az osztályellenség, mert soraink között vannak, ha velem beszélnek nekem adnak igazat és nekem helyeselnek, ha a kuíákkol, akkor azt vigasztalják, egyszóval kárlev > magatartásukat nehezen, sokkal nehe zebben lehet felismerni, mint az osztályellensé gét. Ezekr J az emberekről szólva mondotta Sztálin elvtárs: „Aki a faiun olyan politikád akar folytatni, amely mindenkinek, gazdagnak és szegénynek egyaránt tetszik, az nem rnarx sta, hanem tökfilkó, mert ilyen politika nem létezik. A mi politikánk osztálypolitika.“ (Sztálin művei, 11. kötet. 53. oldali. I / égül, de nem utolsó sorban szólni kell * arról, ami különösen bennünket, ma gyar nemzetiségű eket érint, a sovinizmusról, elsősorban is a magyar sovinizmusról. „A sovinizmus azt jelenti — mondotta Ré vai József elvtárs, a Magyar Népköztársaság népművelési minisztere, a füleki Kovosmalt munkásai előtt mondott beszédében, — hogy a dolgozó a más nemzetbeli dolgozót nem test vérének tekinti, nem harcos társának, hanem ellenségének. A magyar sovinizmus azt jelenti, hogy a magyar munkás, a magyar dolgozó pa raszt a magyar burzsoáziát, a magyar kulá- kot közelebb érzi magához, mint a szlovák dol gozó parasztot, a szlovák munkást, a szlovák értelmiségit. Azt tanácsolom elvtársak — mondotta Ré vai József elvtárs, — hogy ha itt soraitokban, a telketekben, szívetekben, gondolkozástokban vannak még maradványai ennek a sovinizmus nak, tépjétek ki a lelketekből, szívetekből és agyatokból és ebrudaljátok ki soraitokból azo kat, akik így, vagy amúgy azt prédikálják a szlovákiai magyar dolgozóknak, hogy a kulák csak azért, mert magyar kulák, hogy a reak ciós, csak azért, mert nemzetisége magyar, kö zelebb áll hozzátok, magyar munkásokhoz, mint a szlovák munkás, a szlovák paraszt. Mi azt ta nácsoljuk nektek elvtársaink, nem együtt a magyar reakciósokkal, de ellenük együtt élet- re-halálra a szlovák paraszttal, a szlovák mun kással, a szlovák értelmiségivel.“ (Űj Szó, 1951. 269. szám.). Sokan még mindig nem veszik észre, hogy az osztályellenség ebben az álarcban, a nemze tiség köntösébe bújva igyekszik magát leplez ni, elterelni magáról a figyelmet, szánalmat éb reszteni maga iránt a „szegény, üldözött ma gyar iránt.“ Már pedig mindenki előtt világos és világos kell hogy legyen: hazánkban a sztá lini nemzetiségi politika megvalósítása nem is-
