Nagy Béla: FTC napló 1978-1979
Az FTC a vártnál is biztosabban győzte le nagy riválisát. Csányi, Nagy és Sütő 900 fán felüli teljesítménnyel járult a győzelemhez. A női csapat Győrben a Lenszövő ellen 6-2-re győzött. A legeredményesebben Sal- lainé szerepelt, 448 fás teljesítményével. JANUÁR 31. Női kézilabda MNK-mérkő- zés a Körcsarnokban: FTC— Bakony Vegyész 20-14. A Fradi legjobbjai Berzsenyi a kapus, valamint a fiatal Nemere voltak. A legeredményesebben ezúttal is Osz- vald „tüzelt", 7 gólt lőtt. * * * Az egyesület 80 éves jubileumára ezen a napon nyílt meg az FTC archívuma. Ha- rót János ügyvezető elnök a családias hangulatú megnyitón örömmel mondta: — Régi vágyunk vált valóra, hogy egyesületünk múltjából tárgyi emlékeinek kis részét bemutathatjuk az érdeklődőknek! Egyelőre csak kamarakiállítás keretében, de talán egyszer megnyitja majd kapuit az állandó FTC-mCu- zeum is. Az archívum első vendégei a Mester utcai szakközépiskola diákjai voltak. 80 évvel ezelőtt a Mester utcai diákok kezdeményezésére alapították az FTC-t, s most a késői utódok szemlélték az egykori trófeákat. Érkeztek kisdiákok is. ők Budáról jöttek, az I. kerület Tárnok utcai iskola V. b. osztályosai voltak, Tágranyílt szemmel nézték a régi és mai FTC-tárgyakat, s hallgatták az egykori Franzstadtról szóló Igaz meséket. . . FEBRUÁR 3. NBK csoportmérkőzés a Gyá- II úti edzőpályán: FTC-Bá- bolnai SE 6-0. G.: Nyilasi 2, Szokolai 2, Pogány, Ebed- li. Zsiborás - Martos, Bálint, Vépi, Major - Ebedli, Mészöly, Takács - Szokolai, Nyilasi, Mucha. Cs.: Pogány, Tepszics. FEBRUÁR 6. Bajnoki jégkorongmérkőzés a Kisstadionban: FTC-BVSC 11-1! A Fradi 10 gólos győzelmének „titka" a BVSC tartalékos összeállításában rejlett. * + * Labdarúgó NBK csoportmérkőzés a Kőér utcában: FTC- Bp. Spartacus 2-1. G.: Nyilasi, Ebedli. Hajdú — Martos, Bálint, Vépi, Megyesi — Ebedli, Mészöly, Takács — Pusztai, Nyilasi, Mucha. Cs.: Esterházy, Rab. * * * Az országos szabadfogású KISZ-kupát az FTC birkózói nyerték. FEBRUÁR 8. Labdarúgó NBK csoportmérkőzés a Gyáli úti edzőpályán: FTC-Dunaújvárosi Kohász 2-0. G.: Nyilasi 2. Zsiborás - Martos, Bálint, Vépi, Mészöly - Tepszics, Ebedli, Nyilasi — Pusztai, Szokolai, Pogány. Cs.: Takács, Rubold. FEBRUÁR 9. Bajnok: az FTC jégkorongcsapata I „Nagy érdeklődés előzte meg a magyar jégkorongbajnokság 6. sorozata befejező fordulójának sorsdöntő 60 percét, amelynek az volt a tétje, hogy az Ü. Dózsa vagy o Ferencváros lesz-e a bajnok. Több százan rekedtek a kerítésen kívül a zsúfolásig telt ház előtt a Ferencváros együttese súlyos, 7-2 arányú vereséget mért a legfőbb hazai riválisára, így megszakítás nélkül kilencedik, összesen 13. bajnoki címét érdemelte ki." (Esti Hírlap) A nagy siker „előszele" mór az első 10 percben érezhető volt. Földváry a 2. percben megszerezte a vezetést. Pár perc múlva Kereszty ritkán látható szép szálógólja után már egyértelmű volt: ezt a mérkőzést aligha nyerik meg az újpestiek. 74