Nagy Béla: FTC napló 1964-1966
A Miskolci Honvéd és az FTC labdarúgói az MNK-mérkőzés előtt Bizony nem lehetett csodálkozni, hogy a fradisták fáradtak, szinte háromnaponként mérkőztek. Július 1-től a miskolci MNK- mérkőzésig összesen 22 találkozót játszottak! És közben nyertek egy bajnokságot, továbbjutottak a VVK-ban és az MNK-ban! Az FTC elnöksége az ÉDOSZ-székházban vacsora keretében ünnepelte bajnokságot nyert labdarúgócsapatát. A vendégek között megjelent Kovács Imre élelmezésügyi miniszter, Egri Gyula az MTS elnöke, Kutas István az MTS elnökhelyettese, továbbá számos közéleti személyiség. Száraz István az ÉDOSZ elnöksége nevében üdvözölte a megjelenteket, tolmácsolta az elnökség gratulációját. Ezután Végh Aladár, az FTC elnöke röviden ismertette a csapat által a bajnoki évben megtett utat, a leküzdött nehézségeket, és tolmácsolta a klub többi szakosztályában működő sportolók üdvözletét. A játékosok nevében Dalnoki Jenő csapatkapitány köszönte meg a jókívánságokat. A bensőséges hangulatú bajnoki vacsora a késő esti órákban ért véget. OKTÓBER 4. Kézilabdázóink kettős vereséget szenvedtek a Bp. Spartacustól. Különösen a női csapatot érte „kiütéses” vereség: Bp. Spartacus— FTC 12—2. Igaz a Spari volt a listavezető, a Fradi pedig csak ötödik. A fiúk az Üllői úton minimális (12—11) vereséggel hagyták el a pályát. Az újabb kudarc után a 9. helyre esett vissza a zöld-fehér gárda. A férfi tekecsapat „visszavágott” a szövetkezetieknek: FTC — Bp. Spartacus 7—1. A legjobb dobó Garbás volt, 920 fát ütött. A tekecsapat egyébként magabiztosan haladt az újabb bajnoki elsőség felé. OKTÓBER 10. Tokióban fellobbant az olimpiai láng. . . A ferencvárosi sportolók az olimpián szép eredményeket értek el. Aranyérmes volt a labdarúgócsapat tagjaként Novák és Varga, vízilabdázóink közül Ambrus, Gyarmati, Kárpáti és Felkai. Hesz Mihály kajak egyesben győztes svéd versenyző mögött 15 századmásodperccel ért célba! Mészáros egy 4. egy 5. helyet szerzett. Szente is tagja volt a 4. helyezett négyesnek. Soltész a kenu kettesben — Hajbával — szintén a 4. helyen végzett. Tornában Cser Győző a 9. helyen végzett magyar válogatott tagjaként szerepelt. Simon Attila két számban is indult. Az 1500 m-es síkfutásban 3:49.1 -es idejével az előfutamból kiesett. A 3000 m-es akadályfutásban is hasonló sorsra jutott. A birkózók közül Rizmayer Antal szerepelt jobban, súlycsoportjában (kötöttfogás, váltósúly) ötödik volt. Alker a második fordulóban sérülés miatt visszalépett. Madarász Csilla a 100 m-es gyorsúszás döntőjében 6., a gyorsváltó tagjaként 4. volt. Egerváry Márta a 400 m-es vegyesúszásban 8. volt, míg Bállá és Kovács az előfutamokban kiestek. A 4x100-as női vegyesváltó az FTC-re épült. Nagyon igyekeztek, és ez lett a vesztük: a döntőben eredményüket előbbindulás miatt megsemmisítették. .. Férfi úszóink közül Csikány a 4x100-as vegyesváltó tagjaként a 6. volt. „A záróünnepség megrendezésének tapasztalatait átvették az olaszoktól. A japán szervezők is az esti rendezés mellett döntöttek, és nagyon ügyesen éltek a fényhatások nyújtotta lehetőségekkel. Feledhetetlen volt az a jelenet, amikor az éjszakai sötétségbe burkolózott stadionban az olimpiai kandeláberben lobogó láng fénye fokozatosan ki- sebbedett, hogy lassan teljesen kihúnyjon. A fényszórók ekkor az olimpiai zászlóra irányították fénykévéjüket, és zenekíséret mellett lassan lekúszott az árbocról a lobogó. Japán tengerészkatonák méltóságteljes léptekkel vitték ki a stadionból. Az eredményjelző táblán pedig hatalmas világító betűkkel megjelent az emlékeztető búcsúszó: SZAJONARA. Viszontlátásra Mexico Cityben, 1968-ban.” OKTÓBER 28. Bécs: Wiener SC —FTC 1—0 VVK Géczi — Havasi, Mátrai, Dalnoki — Vilezsál, Perecsi — Fenyvesi II, Juhász, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Az alacsony színvonalú, közepes iramú s nem túlságosan izgalmas mérkőzésen a WSC is tudása alatt szerepelt, de robbanékonyabb csatárai révén sokkal több helyzetet teremtett. Szerencse, hogy ezek a helyzetek egy kivételtől eltekintve rendre kihasználatlanul maradtak. A Ferencváros 19