Nagy Béla: FTC napló 1955-1959

1958. „A zöld-fehérek csapatában a fiatal Vajdafi is szerepelt, de csak az összeállításban és a — kiállítottak között. Vajdafi a pályán sem volt, és mégis megbüntették. Az történt ugyanis, hogy a III. harmadban Pozsonyi 10 perces fegyelmi büntetést kapott. A szabályok értelmében a büntetést me­zőnyjátékosnak kell kitöltenie. Itt azonban tévedés történt, mert a szabály azt is kimondja, hogy csak az a játékos töltheti ki a büntetést, aki abban az időpontban a pályán volt. Vajdafi pedig sem előtte, sem akkor, sem utána nem került a pályám... ” november 23. Az 1958-as eredmények alapján megjelent a teniszezők ranglistája. A női mezőnyben a ferencvárosi Gugi Csillát a 9. helyre sorolták. ★ ★ ★ Befejeződtek a kézilabdabajnokság küzdelmei. Női csapatunk csak nagypályán szerepelt, és hogy jól azt mutatta értékes 3. helyük. A vezető MTK mögött csupán csak 1 ponttal voltak lemaradva, a Postással pedig egyenlő volt a pontszámúk. A férfiak viszont ebben az évben már csak kis­pályán szerepeltek és szintén a 3. helyen fejezték be a bajnokságot. december 4. Győzelemmel fejezte be szereplését tekecsapatunk: FTC—Szegedi Postás 7:1. A bajnokságban végig nagy küzdelem folyt, jellemző, hogy a bajnoksá­got nyert 0. Dózsa csapatát csak 3 pont különbség választotta el a 4. he­lyezett FTC-től. (4. FTC 15 38 233 69). Az FTC ha egy ponttal többet szerzett volna a második helyre kerül... december 13. FTC—BVSC 6:4. „lyen még nem volt! — hallottuk a felkiáltást szombaton este a Mil­lenárison, a bajnoki jégkorongmérkőzés után. A mérkőzés utolsó négy percé­ben 5 gólt kapni s közben 1:4-ről 6:4-re kikapni — ilyen valóban nemcsak magyar pályán, de talán még sehol a világon nem volt!" A „világhírű" gó­lok így estek: Grimm 57. perc, — Szende 57. perc, — Simon 58. perc, — Balogh 59. perc, — Balogh 60. perc. Mondanunk sem kell, hogy tombolt a ferencvárosi szurkolótábor... december 15. A Plzeni nemzetközi asztalitenisz verseny döntőjében: Mossóczy—Kóc- zián 3:1! Kitűnő versenyzőnk ezzel a „semleges pályán” elért sikerrel zárta a számára oly jól sikerült 1958-as évet. december 17. FTC—SBTC 3:1. Labdarúgóink három súlyos vereség (Tatabánya 1:5, BVSC 1:3, Honvéd 1:5.) után ezzel a győzelemmel fejezték be az őszi évadot. Bizony a rapszo­dikusan szereplő csapat csak a középmezőnyben, a 8. helyen végzett! 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom