Nagy Béla: FTC napló 1955-1959
1958. Egy másik világversenyen az asztalitenisz EB-n, Mossóczy Lívia képviselte kitűnően színeinket. A női párosban ezüst, vegyespárosban bronz, egyéniben és csapatban szintén bronz — tehát összesen 4 éremmel tért haza! ★ ★ ★ „Sok-sok tárgyalgatás után végre megoldódott az MLSZ régóta húzódó helyiségügye. A Vadász u. 31-et nem sikerült visszakapnia a szövetségnek, megkapta viszont a Haladás országos elnöksége által bérelt hat szobából és egy tanácsteremből álló összeföggő helyiségrészt a Népköztársaság útja 47. számú ház első emeletén. — Végre megoldódott egyik legnagyobb problémánk — mondta Honti György az MLSZ főtitkára. — Kényelmes és jó elhelyezést kapott adminisztrációs részlegünk." Azóta is, immár közel negyedszázada a Népköztársaság úti ház az MLSZ otthona. március 10. „Hétfőn délelőtt a Budapesti Sportfelügyelőség Váci utcai helyiségében megalakult a Budapesti Testnevelési és Sport Tanács. Az elnökségben többek között helyet foglalt Hegyi Gyula, az MTST elnöke, Muray István, az MTST elnökhelyettese, Béres Tibor, az MTST tagja, Losonci Tibor a SZOT Sportosztályának vezetője. Sajgói Gyula beszámolójának bevezető részében elmondta, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága kinevezte a Budapesti Testnevelési és Sport Tanács tagjait, és ezzel megalakult a Budapest területén folyó minden testnevelési és sporttevékenység állami irányító, vezető és ellenőrző szerve.” A BTST elnökségének tagjai: Elnök: Sajgói Gyula. Elnökhelyettes: Horváth Pál. Tagok: Losonci Tibor, Jámbor Gyula és Kakó Gyula. március 16. „Furcsa eredmény született a teke NB I. Keleti csoportjának rangadóján. Az FTC 12:0 arányban győzte az Újpesti Dózsát. Aki csak az eredményt nézi megsemmisítő fölényünek tarthatja az FTC győzelmét. Pelig korántsem volt az. A két együttes rendkívül izgalmas, jó színvonalú a rangadóhoz méltó küzdelmet vívott. Az egyes párok harcában az FTC játékosainak csak az utolsó dobásoknál sikerült a 2—2 pontot megszerezni. A legjobb teljesítményt 480 fás dobásával Szalai nyújtotta.” március 22. A Tóth-házaspár második helyen végzett a Moszkvában rendezett nemzetközi műkorcsolya versenyen. március 23. Nagy küzdelem nehéz győzelem Szegeden: FTC—SZEAC 2:1. „A Fradi kevesebb támadásból is több gólhelyzetet teremtett és a vezető gól megszerzése után nagyon szervezetten védekezett. Az egygólos győzelmet ilyenformán megérdemelték a zöld-fehérek.” A szegediek a 73. perctől Vass kiállítása miatt 10 emberrel játszottak, így is az utolsó percben majdnem egyenlítettek. Polyvás lövése Mátrai sarkát érintve a felső kapufáról szögletre pattant! 78