Nagy Béla: FTC napló 1955-1959

1956. több kiállításra került sor. Az élelmezési csapat továbbra is fölényben ma­radt, játékosai igyekeztek széthúzni a Vasas védelmét és nagyobb úszótudá­sukat kihasználni. Különösen a rendkívül gyors, jól helyezkedő Kárpáti jelen­tett sok veszélyt a Vasas kapujára. Az utolsó öt percben a Vasas nagy haj­rába kezdett, de a Kinizsi labdatartással biztosította győzelmét. A Kinizsi végig jobb volt, mint ellenfele, játékosai gyorsabban úsztak, jobban kihasz­nálták helyzeteiket.” Minden gólnak meg volt a jelentősége, bizonyításul íme a végeredmény: 1. Bp. Kinizsi 15 pont (48:16). 2. Bp. Dózsa 15 pont (48:18). Mindössze 2 gólon múlott! Még egy ritka érdekesség: a bajnokság első percétől az utol­sóig, tehát mind a kilenc mérkőzésen ugyanazok szerepeltek: Ambrus, Dan- csa, Dómján, Jaskó, Felkai, Szabadi és Kárpáti. Az edző Rajki Lajos volt. július 28. Folytatódtak a vízben a sikerek. Az országos evezősbajnokságon három aranyéremmel gyarapodott a Kinizsi éremgyűjteménye. Először a kormányos négyes (ütő, Kovács, Riheczky, Kávay korm: Zimonyi) győzött — (30 méteres előnnyel)!, majd Bartók nyerte az egyesek versenyét, szintén óriási fölény­nyel. A kormányos nélküli négyest sem szorították küzdelemre, a fenti egység biztos győzelmet aratott. ★ ★ ★ Bp. Kinizsi—Aarhus 10:0 Mivel együtt rendezték ezt a mérkőzést a Vasas—Rapid KK döntővel 100 ezer néző tekintette meg a kettős programot. A Kinizsi különösen a II. félidőben tetszés szerint rúgta góljait, a kifulladt dán bajnokcsapatnak. Még a jobbhátvéd Mátrai is két akciógólt rúgott! augusztus 12. A bajnoki rajt ritka rosszul sikerült. Ezen a napon a Vörös Lobogótól 3:2-es vereséget szenvedett a Kinizsi, majd Tatabányán 1:1 következett, 1:2 Szombathelyen és 2:3 a Népstadionban a Bp. Honvéd ellen... Négy mérkő­zésen mindössze 1 pont! szeptember 2. A Bled-i evezős Európa-bajnokságon a kormányos nélküli négyesben a Kinizsi versenyzői képviselték hazánk színeit. íme a döntő története: „A ma­gyar együttes a négyes pályán rajtolt az olaszok és a németek között. Az olaszok rajtja sikerült a legjobban, a mieink nem szakadtak le, 500 m-nél utolérték az olaszokat, sőt 700 m-ig némi előnyt is szereztek. Az olaszok so­rozatos támadásait 1900 m-ig nagy erőfeszítés árán sikerrel verte vissza a magyar négyes, a hajrában azonban az olaszok, akik már pénteken döntőbe jutottak, frissebbnek bizonyultak és fél hajóhosszal győztek." A mieink nagy­szerűen szerepeltek és ezüstérmükkel emlékezetes sikert arattak. szeptember 16. „Több érdekes eredmény született a Bp. férfi I. osztályú teke csapatbaj­nokság legutóbbi fordulójában. Ezek közül legjelentősebb a Bp. Kinizsi or­szágos csúcsa: 2707 fát ütöttek az élelmezésiek, 35 fával szárnyalták túl a MÁVAG által tartott 2672 fás csúcsot." 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom