Nagy Béla: FTC napló 1950-1954

1954 Vége a bemutatásnak. Hódos Rezsővel, a vállalat vezetőiével és Zima Károly mérnökkel beszélgetünk arról: mikor kerül sor hazánkban sport- események távolbalátó útján történő közvetítésére. — Eddigi tapasztalataink, kísérleteink alapján el kell mondanom, hogy a labdarúgó-mérkőzések gyorsan mozgó, apró figurái még nehezen jönnek ki — mondta Zima Károly mérnök. Ezt a hibát azonban jövőre kiküszö­böljük. Tervünk az, hogy az Egyiptomban szerepelt labdarúgókról készült filmet a kísérleti adások során többször is műsorba iktatjuk. Ezen akarjuk először tanulmányozni, hogy a labdarúgó-mérkőzésekről készült híradókat, hogyan lehet a legjobban távolbalátón közvetíteni. A híradó és Dokumentum Filmgyár tervbe vette azt is, hogy a Buda­pesten sorrakerülő magyar—angol mérkőzésről készülő riportfilmet is be­iktatja a távolbalátó műsorába. Ma még csak tervek ezek, de csaknem biztosra vehető, hogy meg is valósulnak és azok a szerencsések, akik távolbalátó vevőkészülékkel rendelkeznek, már ebben az évben otthon élvez­hetik a különböző sporteseményekről készült filmeket is." február 24. Az utolsó jégkorong-mérkőzésen a Kinizsi gólzáporral fejezte be a baj­nokságot. A győri Wilhelm Pieck gyár csapatának 17 gólt ütöttek játékosaink. A legeredményesebb Lőrincz és Rajkai volt, ketten 11 gólt ütöttek. A 100 gólt így sem sikerült elérni, a 3. helyet viszont igen: 3. Kinizsi 12 8 — 4 90 36 26. március 7. Rajt a labdarúgó NB l-ben: Bp. Kinizsi—Bp. Vasas 2:0 Több, mint 30 ezer néző látta örömmel, hogy a Kinizsi-játékosok erőtől duzzadó játékkal száguldották végig a mérkőzést. Az ,-,idénnyitó gól” tör­ténete: „A 33. percben Láng szögletből íveli a labdát, Kamarás röviden üti ki. Vilezsál kapásból, a kapunak háttal állva felemeli és a berohanó Kere: kés 8 méterről a léc alatt a kapu közepébe fejeli, 1:0 a Kinizsi javára!" március 13. „Szombaton délelőtt a Bp. Kinizsi Üllői úti pályáján sportvezetők és sportolók gyülekeztek, hogy az új, korszerű követelményeknek megfelelő öltözőket átvegyék. A régi berendezést kidobták, a nedves, salétromos he­lyiségek falait szigetelték és faburkolattal látták el. Három öltözőhelyiség­be máris új berendezés került. A faburkolaton szép fogasok, a falak mel­lett alacsony lóca. Az öltözőkben kényelmes karosszékek is találhatók. Juhász József dr, a Kinizsi labdarúgóinak orvosa tüzetesen átnézte az öltözőket és kijelentette: — Játékosaink éveken keresztül nedves, egészségtelen öltözőben tar­tózkodtak, most minden követelménynek megfelelő öltözőhöz ju­tottak. De nemcsak az öltözőket, hanem a fürdőhelyiséget is korszerűsítették. A tornatermet is átalakították és a labdarúgókon kívül az ökölvívók, birkózók is új, korszerű otthonhoz jutottak. Komorettó Béla, a Bp. Kinizsi elnöke rövid 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom