Nagy Béla: FTC napló 1950-1954
1952 július 8. Nyilvánosságra hozták az olimpiára utazó magyar csapat névsorát. Egyesületünket szépszámú gárda képviselte: Birkózás: Szilvási Miklós. Evezés: Sándor István, Nádas Tibor, Ri- heczky Rezső, Márton László. Labdarúgás: Dalnoki Jenő. ökölvívás: Erdei János. Úszás: Csordás György, Szőke Katalin, Hu- nyadfi Magda, Novák Ilona, Novák Éva, Killermann Klára. Vízilabda: Fábián Dezső, Kárpáti György, Szittya Károly. A 16 főnyi keretből sokan „érmesen" tértek haza! július 24. Szilvási ragyogó kétvállas győzelemmel kezdett az olimpián. Váltósúlyú bajnokunk mérkőzése a norvég Olsen ellen mindössze 4 percig tartott. július 25. „Szilvási a 10. percben kétvállal győzött Osman (egyiptomi) ellen. Osman az első percben Szilvási szájába fejelt és emiatt a mérkőzés két percig állt. Utána Szilvási azonnal levitte a szőnyegre Osmant, kiemelte, majd felszedte a karját, aztán két esetben is féljármot hajtott végre. Osman megpróbált híddal védekezni. Szilvási jól lezárta a hidat és tusba kényszerítette ellenfelét." Szilvási következő ellenfele egy libanoni versenyző volt, akit „csak" pontozással sikerült legyőznie. július 26. „Nagy várakozás előzte meg a 200 m-es női mellúszás időfutamait. Novák Éva és Székely Éva nyugodtan készülődött, annál izgatottabb volt Killermann Klára. Nem is csoda, hiszen ez első olimpiai szereplése, Novák Éva az I. futamban indult. Világcsúcstartónőnk a 3-as pályán úszott és végig vezetve, hajrá nélkül is olimpiai csúcsot ért el. Amikor kihirdették az eredményt, a közönség lelkesen ünnepelte Novák Évát. Ideje: 2;51 mp volt." Killermann Klára 2:59,1 mp-es idővel futamában a 2. helyen végzett, de így is bejutott a döntőbe. július 27. A felszabadulás utáni időszak első olimpiai aranyérmét ezen a napon nyerte egyesületünk versenyzője. Szilvási Miklós, kötöttfogású birkózónk olimpiai bajnok lett! „A váltósúlyú döntő elé bizakodással néztünk. Szilvási végig nagyszerű formát árult el ebben a bajnokságban, s bíztunk abban, hogy most visszavág Anderssonnak a londoni vereségért. Szilvási azonnal hatalmas lendülettel támad. Igyekszik fogást találni, de ez nehezen megy, mert a svéd mindent bont, s semmit sem kezdeményez. Az első hat perc csaknem teljesen fogás kereséssel telik el. Zúg a „rá-rá hajrá!" a lelátóról. Szilvási kezdeményez, s most a svéd taktikát változtat. Igyekszik Szilvásit kitolni a szőnyegről. De Szilvási vigyáz, ellép előle, s a svéd rendre kiszalad a szőnyegről. Először Szilvási megy le békába, s a svéd semmit sem tud kezdeni vele. 38