Nagy Béla: FTC napló 1950-1954

A VIT döntőben nehezen lendült játékba a magyar csapat. 1:2-es félidő után óriási lelkesedéssel és feljavult csatárjátékkal sikerült az eredményt megfordítani. ,,A mérkőzés után a magyar utánpótlás válogatott tagjai boldogan összeölelkeznek a pálya közepén, s a nézőtéren helyetfoglaló magyar tábor harsány éljenzése közben futva vonulnak ki a pályáról. Néhány perccel ké­sőbb következik az ünnepélyes eredményhirdetés. Az első három helyezett, a magyar utánpótlás válogatott, a román utánpótlás válogatott és az NDK válogatott egymás mellett felsorakozik és a közönség nagy tetszésnyilvání­tása közben Tóth II. csapatkapitány átveszi az első helyezettnek járó hatal­mas serleget." 1953. október 4., Prága MAGYARORSZÁG—CSEHSZLOVÁKIA 5:1 Góliövő: Csordás 2, Hidegkúti, Tóth, Puskás. Grosics (Honvéd) — Buzánszky (Dorog), Lóránt (Honvéd), Lantos (V. Lobogó) — Bozsik (Honvéd), Zakariás (V. Lobogó — Egresi (Dózsa), Csordás (Vasas), Hidegkúti (V. Lobogó), Puskás (Honvéd), Tóth (Dózsa). „Puskás volt a csatársor vezére, ő hozta fel a labdát gyakran az ellenfél 16-osa tájáról, angolnaszerűen kígyózott a csehszlovák védők között, majd önzetlenül juttatta a labdát a legjobb helyzetben levő csatártársának. A csatársor tagjai szinte állandóan változtatták a helyüket, a sok váltás meg­oldhatatlan feladat elé állította a csehszlovák védőket. A játék különösen az első félidőben volt magasszínvonaíú. A közönség gyakran tapsolta meg lelkesen a magyar csatárok gyönyörű támadásait." 1953. október 4., Szófia MAGYARORSZÁG-BULGÁRIA 1:1 Góllövő: Szilágyi. Henni (Dózsa) — Sipos (Szegedi H.), Kispéter (Kinizsi), Takács (Csepel) — Keszthelyi (Csepel), Gyurik (Dózsa) — Tóth II. (Csepel), Aspirány (Dózsa), Szilágyi (Vasas), Virág (Dózsa), Babolcsay (Honvéd). Csere: Samus (Dózsa). ,,A magyar csapat tagjai közül Kispéter és Keszthelyi nyújtotta a legjobb teljesítményt. Kispéter játéka az egész mezőnyből kiemelkedett. Biztosan rúgott, hatalmas sikert aratott óriási felszabadító rúgásaival. De nemcsak tértölelő rúgásai voltak, szükség esetén pontos, rövid átadásokkal indított támadásokat. Közbelépései, keresztezései nagyszerűek voltak, fejjátékával is kitűnt." Bizonyára önöknek is feltűnt, hogy két magyar válogatott is játszott ezen a napon és egyikben sem szerepelt Budai, Kocsis és Czibor! Nos, Budai sérülése, Kocsis és Czibor pedig fegyelmi ügye miatt maradt ki a válogatottból. 1953. október 4., Budapest, Népstadion MAGYARORSZÁG B—CSEHSZLOVÁKIA B 2:1 Góllövő: Dobó 2. Gellér (V. Lobogó) — Kovács II. (V. Lobogó), Börzsei (V. Lobogó), Farsang (Dózsa) — Kovács I. (V. Lobogó), Kleibán (Csepel) — Sándor (V. Lobogó), Dobó (Diósgyőr), Hegedűs (Győri V.), Szolnok (V. Lobogó), Bédi (Sztálin Vasmű Építők). Csere: Bundzsák (Vasas), Kárász (V. Lobogó). 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom