Nagy Béla: FTC napló 1945-1949

1949 A Slavia a csehszlovák bajnokságban pontveszteség nélkül állt az első helyen! A Fradi nagy gólarányú győzelmét a fergeteges első negyedórában lőtt három gólnak köszönhette. A mérkőzés legszebb gólja a 65. percben így esett: Az alapvonalon álló Deák hátrajátszik és a jó ütemben érkező Horváth kapásból nagy gólt rúg mintegy 15 méterről a kapu közepébe." április 18. A Húsvéti-torna második napján újabb nagygólarányú győzelem FTC—Sparta 4:0 Érdekes körülmények között született meg az FTC első gólja: ,,A 18. percben Deák kiugratja Kocsist. Az összekötő kicsit a jobboldalra kevere­dik és nehéz szögből lő. Először a kapufát találja el, onnan a labda a befutó Blaha kezéről a hálóba pattan, öngól! Két szép győzelme ellenére a Fradi csak a 2. helyen végzett. 1. MTK 4 pont (9:1), 2. FTC 4 pont (12:3), 3. Sparta 0, 4. Slavia 0 pont. április 29. Az FTC—MTK örökrangadó előtt így nyilatkozott Mandik Béla, a kék­fehérek egyik vezetője: „Soha ilyen esélyes még nem volt a Ferencváros, mint most! Ezt bizonyítja a Fradinak a válogatott ellen elért győzelme is (FTC—Magyar vál. 5:4)! Általános hangulat, hogy papíron jobb a Fradi, de ez nem jelenti azt, hogy ezt a mérkőzést nem lehet megnyerni. Sőt meg is kell nyerni! Már csak a jubileumra való tekintettel is." És következett a mérkőzés ... április 30. MTK—FTC 4:2 A mérkőzés előtt az MTK 60 éves jubileumának ünnepségét tartották. A ferencvárosi játékosok közül Csanádi Árpád köszöntötte a jubiláló egyesü­letet. Hidegkúti köszönte meg a baráti szavakat, majd kezdődött az örök­rangadó. „Hatalmas iramú, izgalmas, helyenként színvonalas mérkőzést hozott a két nagy vetélytárs találkozója. A Ferencvárosnak 3:2 után volt egy idő­szaka, amikor úgy látszott, hogy megfordítja a mérkőzés sorsát. Az MTK védelme azonban biztosan verte vissza a ferencvárosi támadásokat, amelyek aztán egyre jobban elhalványodtak." Az örökrangadót ezúttal is az esélyesebb csapat — veszítette el... ★ ★ ★ Nagy volt az MTK-szurkolók boldogsága, akkora, hogy a Ferencváros vigasztalására is jutott belőle. Salamon Béla így beszélt egy elkeseredett fradistának: — Ne irigyelje tőlünk. Minden hatvan évben nekünk is kifuthat egy jó forma! május 3. A Ferencvárosi Torna Club ezen a napon 50 éves volt! „Az FTC vezetői és versenyzői kedden délután bensőséges házi ünnepség keretében áldoztak Springer Ferenc dr., az FTC alapító elnöke emlékének, az egyesület meg­alapításának 50. évfordulóján. Fél 6-kor az FTC vezetői megkoszorúzták a Kerepesi temetőben Springer Ferenc sírját, Nádas Adolf mondott rövid em­lékbeszédet és méltatta az elhunyt érdemeit, aki 1899. május 3-án olyan 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom