Nagy Béla: FTC napló 1931-1933
1933. október 7. Az FTC ugrói kitünően szerepeltek a BEAC-pályán rendezett emlék- versenyen. Távolugrásban Havas 664 cm-el győzött a Kovács György emlékversenyen. A hármasugrást Sebők Sándor emlékére rendezték. Ezt Somló 13,18 m-el nyerte. A második helyen is fradista, Magyar végzett 12,72 m-es ugrással. október 15. Ferencváros—Újpest 4:2 Közel 20 ezer néző előtt élvezetes játékot mutattak a csapatok. 1:0-as félidő után a Fradi már 4:0-ra vezetett, de az Újpest nem adta fel, s szépített az eredményen. Opata Zoltánnak, a régi MTK játékosának — tehát egy semlegesnek a véleménye a mérkőzésről: — Kemény játék, remek küzdelem. A Ferencváros megérdemelte a győzelmet. Az Újpestben hézagok mutatkoztak. november 1. Ferencváros—Somogy 6:1 A mérkőzés nevezetessége, hogy cugólkirály Toldi Géza jobbhátvédet játszott! Korányi lábtörése után annyirÄiem volt hátvéd, hogy kényszerűségből ilyen megoldást kellett választani. Tény, hogy a könnyű mérkőzésen is feltűnést keltettek Toldi éles, lövésszerű hazaadásai... november 5. Hungária—Ferencváros 1:0 A mérkőzés előtt a vérmesebb szurkolók, utalva a Hungária gyengébb formájára (az utolsó előtti helyen álltak a kék-fehérek!) a csaknem tíz évvel ezelőtti 2:11 -ért akartak visszavágni. Az örökrangadó azonban ismét félredobta a papírformát. Az 5. percben egy Hungária-gól és utána 85 perc sem volt elegendő az egyenlítéshez! november 12. Az FTC súlyemelő versenyét az Üllői úti pálya tornatermében tartották. Bakonyi az FTC nehézsúlyú versenyzője 287,5 kg-os teljesítménnyel új országos csúcsot állított fel! ★ ★ ★ A Ferencváros—Kispest (4:0) mérkőzésnek legnagyobb szenzációja Hungler II. ismételt bemutatkozása volt. A derék játékos ezúttal sem hagyta cserben a hátvédínséggel küzdő csapatot! „Újra leszerződött a Ferencvároshoz? — tették fel neki a kérdést. — Hát igen, de nulla pengő nulla fillér fizetéssel. Most már amatőr maradok. Jelenleg ugyanis egy fuvartelepen vagyok tisztviselő. Tehát amatőr alapon játszom. Tudom sokan rosszallták a vezetőség bizalmát 88