Nagy Béla: FTC napló 1931-1933

1933. Ferencváros—Szeged FC 4:1 A találkozót Szegeden játszották, s a lelkes hazaiak csak nehezen adták meg magukat. A 76. percig csak 2:1 volt az eredmény! A Fradiból ezúttal a szemfüles Kovács tűnt ki, 3 gólt is szerzett. március 15. A Ferencváros hamarosan visszavágási lehetőséget „adott" a szege­dieknek. A Magyar Kupa döntőbe jutásért az Üllői úton mérkőztek a csa­patok: Ferencváros—Szeged FC 3:2. A Hungáriát kiverő Szeged FC az Ül­lői úton kétszer is megszerezte a vezetést, s a Fradi csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudta a győzelmet kicsikarni. Sárosi előbb belőtt egy kezezés miatt megadott 11-est, majd a Takács il. felvágásáért kapott bün­tetőt hajszálra a kapu mellé helyezte. április 5. „Bensőséges családi ünnep volt a Ferencváros szerda esti klubvacso­rája, amelyen Sárosi Györgyöt ünnepelték. Abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Sport első jubileumi kitüntetettje volt a kitűnő játékos. A vacso­rán az egyesület vezetőségén és a különböző szakosztályok képviselőin kívül testületileg jelentek meg a Ferencváros játékosai, de résztvett szép­számú zöld-fehér rajongó is. Mailinger Béla üdvözölte a Nemzeti Sportot és felkérte a szerkesztőség kiküldöttjét, Pluhár Istvánt, hogy az ezüstpla­kettet adja át Sárosinak. Hatalmas taps közben vette át Sárosi piruló arccal, fátyolos szemmel a plakettet. Majd Mailinger Béla üdvözölte őt, s rajta keresztül a vele együtt harcoló játékosgárdát." április 13. Ferencváros—Slavia 3:1 A sokszoros csehszlovák bajnok első ízben szenvedett vereséget ott­honában magyar csapattól! A Fradi nagyszerűen kezdett, s már a 11. percben Toldi lövésével szemben Planicska tehetetlen volt. A 20. percben ismét ő volt a főszereplő: „Toldi egyedül tör előre. Amikor támadják Szé­kely elé játszik, majd a center újra neki adja a labdát. Remek a támadás, már csak Planicska van hátra, aki kifelé tart. Toldi azonban jó érzékkel emeli be a feje felett a labdát a hálóba — 2:0!" A prágai közönség tárgyilagosan megtapsolta a szép akciót, mint ahogy Háda nagyszerű, bravúros védései is sikert arattak. A szép és vá­ratlan győzelem idehaza nagy örömet keltett, hiszen Prágában a Sláviát kétválira fektetni óriási fegyvertény volt. Ez a Ferencvárosnak azóta is csak egyszer — 1950. húsvétján — sikerült! április 16. Húsvéti torna Berlinben: Ferencváros—Minerva 5:1 Ragyogó játékkal győztek a ferencvárosi fiúk az első napon, s a tor­na esélyese egyértelműen a zöld-fehér gárda volt. Másnap a Wiener AC ellen már 3:1-re vezetett a Fradi, s mindenki elkönyvelte az újabb sikert. Bekövetkezett azonban a váratlan fordulat: a II. félidőben az ezúttal in­79

Next

/
Oldalképek
Tartalom