Nagy Béla: FTC napló 1928-1930
1928 tetsző adatot is remélhettem, céduláim egyre szaporodtak, s mintegy két évvel ezelőtt be kellett látnom, hogy hosszú évekre lesz szükség, míg valamennyit feldolgozhatom. Szűkítettem témámon és úgy határoztam, hogy egyenlőre csak az ókori olimpiai játékok múltját írom meg. Végigjártam a kiadókat, felajánlottam nekik készülő munkámat, de elhárították maguktól a megtiszteltetést. Egy mégis akadt, aki hajlandó volt 80 oldalas füzetet megjelentetni, de legalább felének képnek kellett volna lenni. Kényszerhelyzetemben — mit volt mit tenni — vállaltam a megbízatást, de alig néhány heti munka után beláttam, hogy harakirit követek el, ha szép anyagomat elpotyázom. Elölről kezdtem hát a munkát, most már szélesebb alapokon, s amikor kb. 100 oldalra rúgott már kéziratom, felkerestem kiadómat és reá akartam venni, hogy így, terjedelmesebb alakjában is adja ki művemet. Hasztalan volt minden érvelésem, nem sikerült rávennem. Tovább dolgoztam most már megbízatás nélkül, és amikor nagyjából elkészültem, újból bekopogtattam a kiadókhoz. Ismét akadt egy, aki szóba állt velem, elkérte kéziratomat; amikor néhány nap múlva szívszorongva jelentkeztem válaszért, megveregette vállamat, megdicsérte szorgalmamat, de egyben biztosított, hogyha munkámat megjelenteti, abból egyetlen példány sem fog elkelni. Akkoriban jutott tudomásomra, hogy az amsterdami olimpián irodalmi versenyt is rendeznek olyan drámai, lírai és epikai művek részére, amelyeknek tárgya a sport köréből való, s terjedelmük nem haladja meg a 20 000 szavat. Elhatároztam, hogy én is próbát teszek munkámmal. Jelentkeztem a Testnevelési Tanácsnál és ott nagy örömmel vették tudomásul szándékomat. Munkám jóval terjedelmesebb volt az előírásosnál, ezért három részre szabtam, s mindegyikkel külön akartam versenyezni. Azonban a Tanács úgy határozott, hogy munkámnak első részét nevezi, de a másik két részt is vele küldi, hogy a bírák az egész munkát láthassák. Nagy örömömre szolgált, amikor az amsterdami zsűri értesített, hogy munkámat a maga teljességében elfogadta. Győztem a versenyen. Augusztus 1-én hirdették ki az eredményt az olimpiai stadionban. A messze idegenben felszökött trikolórunk az árbocra és felharsant nemzeti zsolozsmánk: a Himnusz. Életem legboldogabb percei lehettek volna ezek, de a sors mostohaságából nem lehettem ott." Pedig a Nemzeti Sport tudósítója szerint megható, felemelő pillanatok voltak ezek. „A magyar lobogó akkor szaladt fel a győzelmi árbocra, amikor a magyar lelkeken a sorozatos sikertelenség miatt az elkeseredés már-már úrrá lett. Könnyekkel a szemükben hallgatták az először elhangzó magyar himnuszt és ismételgették a nagy magyar dicsőség szerzőjének, a szinte ismeretlen Mező Ferencnek nevét. Mező Ferenc a Jurányi utcai főgimnázium latin—magyar tanára, több évi tudományos búvárkodás után megírta hatalmas munkáját, az OLIMPIAI JÁTÉKOK TÖRTÉNETÉT. Ezzel a munkájával 45 nemzet pályázói közül elnyerte az olimpiai babért." Az egyedülálló siker után nem volt többé gond a könyv kiadása sem. Az OTT díszkiadásban, gyönyörű kivitelben megjelentette az Olimpiai játékok történetét. Ellentétben a jóslattal, nagyon sokan olvasták, sokan megismerték belőle az olimpiai játékok szellemét, a gondolat nagyszerűségét. Sikere volt tehát idehaza is, csak előbb — olimpiát kellett vele nyerni ... 17
