Nagy Béla: FTC napló 1928-1930
1928 Kocsis Antal olimpiai bajnok! „A magyar sport egyik legragyogóbb diadalát és mindenesetre legváratlanabb sikerét aratta ma Kocsis Antal, aki gyilkosán erős konkurenciában megnyerte a légsúlyú boxoló olimpiai bajnokságot. Az ő győzelme nemcsak egyéni siker, ebben a nálunk alig néhány éve kultívált sportágban, hanem sikere annak az ifjú szövetségnek 1 is, amely csendben, reklám és nagyhangú nyilatkozatok nélkül dolgozva el tudott jutni a legnagyobb diadalig. A Kocsis—Appel meccs izgalmas lefolyása: Az első menet egyértelműen a franciáé, de a második menetben Kocsis kezd jobban. Kocsis kitűnően jön fel, a francia már fárad, de még ekkor is jobb egy kicsivel. A mindent eidöritő harmadik harmad: Kocsis átérezve az utolsó menet döntő fontosságát, erős tempót diktál. Egyik gyors akciója a másikat követi. A magyar tábor ujjongva figyeli pompásan verekedő reménységét és bízni kezd a sikerben. Kocsis mindent belead a gyilkos harmadik menetbe, ütései közül még mindig sok megy a levegőbe, de a francia egyre jobban fárad, egyre kevesebb eleganciával próbál kitérni Kocsis ütései elől. Az első perc Kocsis offenzívája jegyében telik el. Ezután újabb ütészuhatagot zúdít a magyar bajnok ellenfelére, amit a francia csak fogással tud védeni, teljesen készen van. A magyaroknak most már nagyon megjön a hangja, s a harsány biztatás újabb ostromokra tüzeli Kocsist. Kétszer egymásután találja el a franciát és a szakemberek megállapítják, hogy Kocsis már behozta a hátrányt. A francia már csak védekezik és közben térdre is kényszerül, de Kocsis lovagiasan felsegíti. A sportszerű gesztusnál Kocsist figyelmezteti a bíró, hogy ne üssön ellenfele tarkójára. Ez a figyelmeztetés azonban nagy visszatetszést keltett, mert Kocsis nem szolgáltatott erre okot. Tovább is Kocsis támad, a harmadik perc végén a francia kissé összeszedi magát, s aggódni kezdünk, hogy Kocsis nem bírja végig a saját maga diktálta örületes tempót, de aggodalomra nincs ok. Lerohanja a magához térő franciát, aki örülhet, hogy a gong megmenti a keményöklű magyar bajnok záporozó ütéseitől. A döntő meccsnek már vége. Rettenetes izgalomban várjuk az eredményhirdetést. Mintha szörnyű lidércnyomástól szabadultunk volna meg, halljuk a megafon felharsogó hangját: HALLO, HALLO, CHAMPION OLIM- PIQUE KOCSZISZ HONGRIE! Most felszakad belőlünk minden visszafojtott öröm, szinte alig bírunk magunkkal. Kocsist majdnem szétszedjük és szinte darabokban visszük be az öltözőbe. Előbb azonban még kitépi a kezünkből a fotográfus és behurcolja egy fényárban úszó kamrába, ahol gyorsan lekapja az 1928-as olimpia első boxoló bajnokát. Az öltözőben mindenki Kocsis kezét akarja megszorítani, a sok magyar szinte magán kívül van. Eléje teszem emlékkönyvemet és megkérem, hogy írjon bele valamit. Még liheg, rákönyököl az asztalra, gondolkozik, majd írni kezd. Észreveszem, hogy sír, könnyei ráfolynak az emlékkönyv lapjaira. Most megnézem, mit írt. Ezt olvasom: Éljen Magyarország! Drága jó fiú, szegény egyszerű gyerek, a küzdelem hevétől még pihegve, első gondolata a hazája volt. . (Nemzeti Sport — Vadas György tudósítása) augusztus 11. 15
