Nagy Béla: FTC napló 1925-1927
1925 a régi: nemcsak eredményesen, hanem szépen is játszottak. Az FTC ellenállhatatlan lendülettel kezdett, és az első kilenc percben már három gólt ért el! Pataki elemében volt, egyik szebb labdája a másikat követte. A 9. percben magára vonta a Törekvés védelmét, Stecovitshoz passzolt, aki kapásból a jobb sarokba irányított védhetetlen lövéssel remek gólt lőtt." A győzelmek sorozata még ebben az évben tovább folytatódott... december 20. FTC—UTE 2:0 „Nem szenved kétséget, hogy a jelenleg két legjobb együttes állt egymással szemben, s küzdelmük az első perctől az utolsóig hatalmas iramú, kemény, férfias harc volt, amelyből végül is az adódó helyzeteknek szerencsésebb kiaknázása folytán a zöld-fehér együttes került ki győztesen. Általában az FTC szemre szép zsonglőr mutatványaival, magas technikai iskolázottságával, szisztematikusan felépített művészi akcióival szemben az UTE-t az erő, a túláradó energia, a hatalmas lendület jellemezte. Ez a két elütő stílus a páratlan akaraterővel, a gólratörő lelkesedéssel párosulva valóban élvezetes, izgalmakban gazdag látványt nyújtott.” Az izgalmas mérkőzésen az első félidőben az UTE több gólhelyzetet is kihagyott, majd 1:0-ás FTC vezetéskor egy 11-est is! Afynémileg szerencsével megnyert találkozó után az FTC 2 pont előnnyel vezetett a bajnoki tabellán! A sikerek egyre növelték az FTC-szurkolók táborát. Erre vallott az is, hogy a sorozatos győzelmek után vidékről tömegesen érkeztek a távirati üdvözlések. Izsák Zsazsa a helyettes intéző pedig ezeket a táviratokat rajzszeggel az öltöző falára tűzte ... ★ ★ ★ Az első hivatalos kötöttfogású birkózó Európa-bajnokságot Milánóban rendezték. Olimpiai bronzérmesünk, a nehézsúlyú Badó Raymund, egy fokkal nemesebb érmet nyert: az EB-n a 2. helyen végzett. Ez az ezüstérem egyesületünk történetében az első Európa-bajnoki siker, az első EB-érem . . . december 26. Az ökölvívó Bp. bajnokságért a régi képviselőház termében nagy küzdelmek voltak. Egyre jobban szereplő kiválóságunk Kocsis Antal, a légsúlyban bajnoki címet szerzett! A döntő után megállapították: „Kocsis három rendkívül szép és érdekfeszítő menet után győzött minimális különbséggel Adler (III. kér.) ellen, aki teljesen egyenrangú ellenfél volt.” Kultsár és Marosi is dobogón végzett, így egyesületünk az összesített pontszámok alapján a Bp. bajnokságon a 3. helyet harcolta ki. Akik nem vettek részt a Bp. bajnokságon azok az ökölvívók Pécsett vendégszerepeitek. Marosi II., Endre és Bauer győzött súlycsoportjában. december 30. „A zöld-fehérek klubházát kedvesen átalakították a legutóbbi hetekben és az immár hagyományossá vált FTC Szilveszter-estet az átalakított új helyiségben fogják csütörtök este megrendezni. A ferencvárosiak teljes műkedvelő kultúrgárdája felvonul a kabarészámokban, a tombolában és az azt követő 21