Nagy Béla: FTC napló 1925-1927

1925 augusztus 9. Springer vándordíj kerékpárban is! ,,Az UTE kerékpár-stadion ma ismét impozáns küzdelmekkel gazdago­dott. A szerencsés kezű és lelkiismeretes FTC értett ahhoz, miképpen kell külföldiek nélkül versenyt rendezni, olyan műsorral, mely az érdeklődést ál­landóan ébren tartja, s amely eredményeiben értékkel szolgál. Ehhez aztán még nagyban hozzájárult a rendezés óraműszerű pontossága is, ami a közel hatezer főnyi közönség körében a legteljesebb elismerést váltotta ki. Az ér­deklődés középpontjában természetesen a Springer Ferenc vándordíjas em­lékverseny állott, melynek első védője FTC versenyző: Pirity Jenő lett, aki öldöklő küzdelmek után jutott az értékes díj birtokába. Legerősebb ellenfe­lének, az újdonsült magyar mester Bartos bizonyult. Eigner fogaskeréktörés miatt elesett attól, hogy valódi képességeit igazolhassa.” Az első kerékpáros Springer-díj végeredménye: 1. Pirity (FTC), 2. Bartos (UTE), 3. Velvárt (MTK). A nap egyik érdekes száma az 1800 m-es tendemverseny volt. Ez is fe­rencvárosi sikert hozott: az Eigner—Pirity kettős jelentős előnnyel győzött. augusztus 12. Híranyag az FTC három veterán focistájáról: „Pataki, az FTC centere tavasz eleje óta nem szerepelt a porondon, mert még a februári Vienna elleni meccsen megsérült. A szezon végezté­vel azonban ismét tréningbe állt és mint Tóth István, az FTC trénere mond­ja, ismét jó formában van. Tóth ellenben csakis, mint tréner mozdítja elő az FTC ügyét. Miután testsúlya 86 kg-ra emelkedett, aligha száll már be a csa­pat jobbszélén. Nagyobb játékkedvet mutat Blum, aki a nyári szezon tarta­ma alatt a váci futballistákkal foglalkozott, a Wiener SC elleni meccstől kez­dődően azonban ismét a balfedezet posztja sikeres betöltésének szenteli az energiáját.” Tóth Potyával kapcsolatban megjegyezzük, hogy bár nem rendszeresen, de még sokszor szerepelt az FTC-ben, bár kétségtelen, hogy már inkább ed­zőnek, mint játékosnak tekintette mindenki. augusztus 16. Az egyik jólsikerült nap az FTC történetében! Vízilabda-csapatunk le­győzte a 111. kerületet és ezzel megnyerte a bajnokságot. Labdarúgóink Bécs- ben kétvállra fektették a Wiener SC-t, továbbá úszó és kerékpáros sikerek is születtek. Nézzük sorba az eseményeket: FTC—III. kér. TVE 2:1 „Kölcsönös üdvözlés, majd vezényszó, a labda a vízbe repül és kezdetét veszi a mérkőzés. Mintha rúgóval lökték volna ki a játékosokat, teljes erővel startolnak a labdára. Az FTC éri el először. Wenk hátraadja Keserű ll-nek, kit Rudas szabálytalanul szerel. A játék tizedik másodpercében esik az első fault, hogy utána megszámlálhatatlanul sok szabálytalanság következzék. Gyors, izgalmas a játék. Most Wenk 12 méteres zúgó kapufalövése, Keserű I. előretörése, majd Wenk szerelése kelt izgalmakat. Vértesi nadrágja felmond­ja a szolgálatot, míg megigazítja, szünetel a játék. A közönség legalább lé­12

Next

/
Oldalképek
Tartalom