Nagy Béla: FTC napló 1921-1925

1924. fogattak el hozzánk, hogy itt a magyar bajnokokkal mérjék össze erejü­ket. A mérkőzésekre boxversenyen nálunk még eddig nem látott hatalmas tömeg volt kíváncsi, amely a MAC-pályán ügyesen elhelyezett nézőtér min­den zugát betöltötte. A mérkőzések előtt Tatvh dr., Kankovszky, az osztrákok­tól Philipp Beck mondott köszöntő beszédet. A háromszoros éljennel fogadott beszédek után megkezdődtek a mérkőzések. Az FTC-ből Untenecker József került be a válogatottba, Alszegi néven versenyzett a nehézsúlyúak küzdelmében. Ellenfele a Vienna kiválósága Decker volt. „Igen szép és izgalmas mérkőzés. Az első menetben és a második me­net közepéig technikailag is, meg a támadások gyors kivitelében is nagy a magyar fölény. A második round vége felé Alszegi engedett a tempó­ból és ekkor az osztrák is szóhoz jutott. A harmadik menetben azonban ismét összeszedte erejét a népszerű bajnok és sorozatos támadásai után az osztrák a második percben földre került és a bíró hétig számol, mire fel tud tápászkodni, de röviddel rá újabb hatalmas ütések eredményeképp feladja. Az osztrákok egyik legerősebbnek tartott embere ellen Untenecker győzelme meglepetésszámba megy." június 3. „Meghatóan felemelő aktus folyt le a birkózó szövetséq ülésén. Az olimpiászra benevezett versenyzők ugyanis megjelentek az elnökség előtt, hogy az olimpiai fogadalmat és esküt letegyék. A lélekemelő aktust Rad- vány társelnök szívbemarkoló beszéde vezette be, majd az eskü szövegének felolvasása következett, amelyet a nagy küzdelemre becsülettel felkészült gárda ünnepi áhítattal mondott utána. Utána a fogadalom aláírására egyenként járultak a fiúk az elnöki asztal elé, ahol az aláírásukon kívül kézfogással is megpecsételték esküjük betartását." Az ünnepi aktuson az FTC-t Badó Raymund nehézsúlyú birkózónk kép­viselte. június 8. Vízilabda Magyar Kupa döntő: FTC—III. KÉR. TVE 2:1 „A Magyar Úszószövetség versenyének, amellyel a csillaghegyi remek versenyuszodát megnyitották, gyönyörű keretet adott az úszóversenyeken rit­kán látott hatalmas közönség. A versenyt az 1923. évről elmaradt FTC—III. kér. kupamérkőzés vezette be. A vízipóló mérkőzés kezdő labdáját And- rássy Géza gróf, a MOB elnöke dobta a vízbe. A mindvégig izgalmas lefolyású, gyors iramú mérkőzés a fairül játszó FTC megérdemelt győzelmét hozta. A III. kér. mint biztos győztes indult a küzdelembe a bajnokságban aratott 5:3 arányú győzelme után. Azonfelül az FTC lényegesen meggyengült Liebner dr. visszavonulása folytán. (El­határozásának indokául azt a durva játékmodort, s nem éppen bajtársi hangot hozta fel, amely meghonosodott a pólósportban.) Mindezek ellenére az FTC győzött. A győzelmet a lelkesebb játékával érte e|. Rendkívül szerencsés intézkedés volt Fazekast hátvédnek állítani. Okos, higqadt játékával, pontos előreadásaival oroszlánrésze volt a győze­lemben. A rendkívül mozgékony Keserű Ferencet a legteljesebb sikerrel tudta 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom