Nagy Béla: FTC napló 1921-1925

madásba megy át. de a labda Tóthot offszájdon találja. A második félidő a Slávia néhány rohamával kezdődik. A 2. percben Stapl szökik, beadását Amsei a vonalon fogja és kornerre ejti. Az 5. percben Vanik faultja miatt szabadrúgáshoz jut az FTC; Kohut hatalmas lövése centiméterekkel a kapu fölött süvit el. Az FTC-nek újabb rohama Steczovitsnak 20 méterről a kapu fölé lőtt labdájával végződik. A 23. percben Sándor—Steczovits—Héger fölnyomulása Héger szép fejesével végződik, amelyet a cseh kapus nehezen véd. Rövid ideiq ismét középjáték, amelyet az FTC szép középtámadással vált fel. A 44. perc Slávia támadásból komért hoz. Stapl sarokrúgását a hátrahúzódott Steczovits elhibázza, de az ugyancsak háttal levő Kohut tisztázza. Az FTC az utolsó percben még egy lendületes támadást vezet, Seifert a 16-oson belül saját kezére emeli a labdát. A közönség 11-est reklamál, de a bíró nem ad büntetőrúgást. Marad a végeredmény az 1:0"

Befejezésül idézzük Gallovich Tibornak, az NSC labdarúgójának, a neves újságírónak, majd későbbi szövetségi kapitánynak a jubileumi záróeseményről, az FTC—Slavia mérkőzésről, a „Mai nap” hasábjain megjelent cikkéből egy részletet;

„Vasárnap ismét úgy tudtam lelkesedni egy mérkőzésen, ahogy sok évvel ezelőtt, amikor mint kisdiák, nekidülve az üllői úti pálya állóhely korlátjának, szorongva remegtem a drága zöld-fehér színekért. Azóta hosszú idő múlt el, a sport iránti imádat más klubszíneket jelölt ki számomra, de azért mindig úgy érzem, hogy a sportot akkor szerettem a legjobban, akkor láttam azt a legnemesebbnek, a legideálisabbnak, amikor zöld-fehér inggombbal a mellemen, gyönyörködtem a nagy Fradi diadalaiban. A régi FTC csodatettei már csak az emlékemben élnek, amikor mint játékos vagy sporthírlapíró szembe-szembe kerültem az FTC-vel és az önérdek vagy a kötelesség elfelejtette velem az első igazi szerelmemet, a zöld-fehér színeket. De vasárnap csoda történt. Mint egy szép álom, ismét elém varázsolódott a tíz esztendő előtti boldog világ. Az a szélorkán, amely végigsüvített a pályákon, homályba takarta az utolsó tíz év minden csúnyaságát és előttem ragyogott, fénylett a maga nagyszerűségében az az FTC, amely a sport rajongójává tett engemet. Újból az voltam ami régen, kis csodálkozó szemű diák, akit a legnagyobb boldogság ért, mert győzött a magyar színekért harcoló drága FTC! Gyönyörű volt a Ferencváros héroszi küzdelme a nagy Slávia ellen, de engem a legjobban mégis az FTC két veterán válogatottjának, Blum.nak és Tóthnak a bravúros teljesítménye ragadott el. Blum úgy játszott, mint még talán soha életében, pedig már jónéhányszor véste be aranybetűkkel a nevét a magyar sport pantheonjába. Az ő lelkesedése hatotta át az egész csapatot. Ö volt az FTC irányítója, szíve, lelke, minden idegszála. Ö volt az FTC! Potya a balszélen repült a labdával, mint egy 18 éves gyerek. Lehetetlen labdákat utolért, centerezései hajszálpontosak voltak, lövései kornerei veszélyesek. Tudj isten hányadik virágkorát éli most. Ez a két öreg rutiné bűvölte elénk ezen a csodálatos vasárnapon a régi nagy FTC-t.”

1925.

106