Nagy Béla: FTC napló 1911-1921

1918. sé tette, úgy, hogy a második gól után, amely nézetük szerint nem volt bent a kapuban, elég helytelenül percekig tárgyaltak a már megadott gólról. Magáról a játékról szólva mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy az FTC II. féiidöbeli játékával feltétlenül rászolgált a győzelemre, amelynek arányát csak a szerencsés körülmények közrejátszása növelte oly imponá­lóan nagyra." E mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az FTC két tizenegyest is rúgha­tott kezezések miatt. Payer azonban — kora egyik legjobb tizenegyes rugója — nem értékesítette: Zsák mindkettőt kivédte! november 24. A Rudasfürdő uszodájában mindössze 100 főnyi közönség előtt rendez­tek versenyt. A 200 m-es mellúszás Budapest bajnokságát Wenk János nyerte (3;10). ★ ★ ★ Két szakosztályi hír: ,,A MÁV gépgyári birkózók tömeges átlépése az FTC szunnyadó birkó­zósportját nagy erővel ébresztette fel. Az újra jött tagok és a régiek közül is többen jelentkeztek birkózásra, és Péter Rezső bajnok vezetése mellett sokan készülnek a téli versenyekre." ,,A hideg idő beálltával az FTC-ben téli szünetet tartanak az at­léták, ellenben nagy lendülettel megindult a tornaélet. Az FTC torna mű­vezetője Záborszky István is itthon van már, ötvenegy havi katonáskodás után, és a tornaórákat ismét ő vezeti. A tornaórákat a klub atlétái is nagy számban látogatják." december 8. FTC—TTC 2:0 „Az FTC-ben csupán a védelemről mondhatunk némi jót. Az egész me­zőnyből messze kimagaslott Payer játéka. Rúgásai, erőteljes, de emberkí­mélő belépései a legjobb magyar back jelzőjét biztosítja részére. Wiener az első félidő 40. percében megsérült, s csak a második félidőben tért vissza. A fején szenvedett sebe miatt azonban nem tudott kellő erőt vinni a játé­kába. A fedezet sor teljesen csődöt mondott. Az ellenfél csatársorának meg- akasztásában még csak megfelelt, de amikor saját csatársorának támoga­tásáról volt szó, akkor láthatatlanok voltak. Az FTC kezdi a játékot, de ez­után hosszú ideig változatos mezőnyjáték folyik. A 30. percben Gansl be­adását Bódis 2 méterről belövi. A 32. percben Weisz lövését Kopácsi a ka­puban fogja. Bár a labda egész terjedelmével a kapuban volt, a bíró a gólt nem adja meg. A közönség a bíró ítéletét hatalmas zajjal fogadta, s annyira mentek a nézők, hogy később már a puszta sípjelre is pfújoltak. Az idegeskedés a II. félidő 25. percében botrányra is vezetett. Az állóhely kö­zönsége ugyanis berontott a pályára, s a bírót hólabdákkal dobálni kezd­te. A játékosoknak sikerült őket szép szóval rávenni a visszatérésre. A má­sodik gólt Gansl szerzi, Kopácsi kiejtett labdáját belövi. A 44. percben az FTC javára megítélt 11-est Payer kapu mellé lövi...” Egy hét múlva javuló játékkal az FTC a III. kerületet is legyőzte és ál­talános meglepetésre veretlenül az élen fejezte be az őszi idényt. 1. FTC 11 8 3 — 28:6 19 p. 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom