Nagy Béla: FTC napló 1899-1910
1902. A mérkőzöl* egyenlő ereje és a köztük létező erős rivalizálás heves és változatosságban bővelkedő küzdelmet idézett elő, melyet a nagy számban megjelent nézőközönség élénk érdeklődése követte. Ferencváros kezdi a játékot és rögtön a 33-as kapuhoz hatol, rövid idei támadás után azonban saját térfelébe szorul vissza. A játék hosszabb ideig eredmény nélkül hullámzik a két kapu között, míg végre a 25. percben a Ferencváros egy éles lövéssel megszerzi az első és egyúttal a mérkőzés egyetlen goalját. Szünet után a 33-as csapat heves ostrom alá veszi a ferencvárosiak kapuját, később a ferencvárosiak is viszonozzák a támadást, de eredményt egyik fél sem ér el. A játékmodor meglehetősen erőszakos jelleget ölt, ami a bírót egy ízben arra indítja, hogy a ferencvárosi csapatból Bródyt kiállítsa és így ezek kénytelenek tíz emberrel folytatni a játékot, mely ezentúl is változó eséllyel ugyan, de újabb eredmény nélkül folyik a játékidő lejártáig.” Az FTC ezzel a győzelemmel kiharcolta a bécsi döntőbe jutást. Egy érdekességet is megjegyzünk ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban. A Sport-Világ tudósításában ekkor olvashatták először a „Ferencváros” kifejezést. Eddig mindig csak FTC, vagy Ferencvárosi Torna Club néven emlegették a zöld-fehéreket. Néha ferencvárosiakat is írtak, de mint csapatnév ezen a napon került először a tudósításba. Az egyesület és a kerület nevét egyként emlegették .. . november 23. A kerékpárversenyzők éves összesített eredményei alapján három FTC versenyzőt rangsoroltak: 10. Püspöky Sándor (4 első, 2 második, 6, harmadik díj) 21. Nagy Sándor (1 első, 1 második,— harmadik díj) 32. Fuchs Ármin (1 első, 2 második, 5 harmadik díj) november 30. A 2. hely szempontjából döntő fontosságú mérkőzésen az FTC biztosan győzött. Igaz az első félidő eredménye 0:0 volt, de „a II. félidőben az FTC csapata mind nagyobb lendületbe jön, s csakhamar goa'lt lő. Ettől kezdve egyre fokozódó fölénnyel támadja a Bp. SC kapuját, s a goalok számát már négyre szaporítja, mikor a Bp. SC csüggedt csapata 7 perccel a befejezés előtt, a sötétedésre hivatkozva, lemond a további küzdelemről”. A 4:0-ás győzelemre szükség is volt, mert ezzel lett aktív a gólarány, amivel az FTC végül a 2. helyen végzett! december 7. Dr. Schneider Béla titkár közleménye a Sport-Világ FTC rovatában: „Értesítem a tagtárs urakat, hogy a téli tornagyakorlatokat ez évben minden hétfőn, szerdán és pénteken a IX. kerület Mester utcai elemi iskola tornatermében esti 6—9 óra között tartjuk meg. Egyben arról is értesítem, hogy a clubtagok minden pénteken a IX. kér. Ferenc körúti Gebauer féle kávéhózban este 8 óra után a clubot érdeklő ügyek megbeszélése végett összejövetelt tartanak." december 14. Az atlétikai ranglistán az FTC a 8. helyen végzett. (7 első díj, 6 második díj, 5 harmadik díj). Az egyéni értékelésnél — 130 versenyző közül — Manglitz Ferencet a 6. helyre tették! 26