Braun Róbert a könyvtáros és a szociográfus (Budapest, 1960)
Kőhalmi Béla: Braun Róbert, a bibliográfus és lexikográfus
Amit Braun Róbert a Városi Nyilvános Könyvtár refe- rence-szolgálatában végzett, az úgy, ahogyan ő végezte, ahogyan azonosította magát a kutató gondjaival, példa nélkül volt addigi közművelődési szolgáltatásainkban s felejthetetlen marad azok számára, akik élvezői lehettek. A magyar jövővel való számadása végül is nem vágott. Ez a jövő nem mutatkozott megbízható partnernek. Braun Róbert elől a forradalmak után elzárták reference-könyv- tárasi asztalát. Elkövetkezett életében a névtelen munkák, — a lexákográfusi, bibliográfusi, lektori munkák — majdnem azt mondtuk, a néger-munka időszaka; a kis családnak kenyér kellett. A Közgazdasági Lexikon megtervezése, sok cikkének megírása, a munka javarészének szerkesztése, bárha más nevek díszlettek a munkán, Braun Róbert tudásának, tudományos világlátottságának, alapos ítéletének volt az eredménye. Dolgozótársa lett az Encyclopaedia of the Social Sciences-nak s e tekintélyes munka több nagyobb cikkét (Successions States stb.) ő írta meg. Idehaza nem vették tudomásul. Dolgozótársa lett a Társadalmi Lexikonnak, a Világ- és Géniusz-lexikonoknak s a Révai Lexikon terjedelmes pótkötetének. A bibliográfiai munkáknak, amelyeket élete utolsó két évtizedében végzett, se szeri, se száma. A látható, hozzáférhető magyar könyvtermelés válogatott műveinek katalógusát, amelyet Pikier Blankával szerkesztett, angol címszavakkal ellátva is elkészítette olyan módon, hogy ez az angol kutató megbízható magyar kalauzának mondható (A List of all Hungarian Books in trade. Arr. by Miss Blanche Pikier and Robert Braun, Lantos, 1925). Itthon erről sem vettek tudomást. Elkészítette az angol bibliográfiák előkelő külső és belső köntösében az Athenaeum jubileumi katalógusát és az ő szerkesztői ötletességét dicsérte egy szintén névtelen munka, a Könyvkereskedők Egyesületének Karácsonyi Könyve is. (1934.) 2 Braun Róbert •— 9