Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

I. A könyvtári munkával foglalkozó cikkek és tanulmányok

képes létezni. Azért, hogy ezt az intézményt azzá tehessük, aminek lennie kell: élő valósággá, szerves alkotórészévé az olvasók és használók mindennapi életének, ahhoz vizsgálnunk keli és megállapítanunk, hogy a népnek mely rétegeinek szükségleteit hivatott kielégíteni, milyenek azok a szükségletek és hogyan közelíthetjük meg a legkönnyebben azoknak teljes kielégítését?

A népkönyvtárak történetéből tudjuk, hogy azok — elenyésző kivétellel — a városokban jöttek létre, vagy pedig oly helyeken, amelyek a városi életnek jellegzetes tüneményét: ipari munkásságnak agglomerációját — mutatták, ha nem is régi falak és emeletes házak között: nagy gyártelepeken. Azt is tudjuk, hogy ezek a könyvtárak eleinte azzal a bevallott tendenciával létesültek, hogy a tudásnak és a műveltségnek félelmetes különbségeit a vagyonos osztályok és a proletárság között áthidalják, be nem vallott, de összeállításuk elveiből igen sokszor kétégbevonhatatlanul kitűnő föladatuk ellenben az, hogy u. n. hazafias, erkölcsös, vallásos irodalommal nem tudásukat, hanem erkölcsüket hozzák közelebb a vagyonos osztályokéhoz, vagyis a „lázadás” szellemét öljék ki belőle. Azt is tudjuk, hogy ez a törekvés csütörtököt mondott, hogy a munkásosztály gazdasági és politikai szervezkedése és harca — amit régen „lázadásnak” neveztek — országonként és időnként több vagy kevesebb hevességgel, hol szelídebb, hol erőszakosabb formák közt, de mindenütt megindult és csak balga önámítás tagadhatja, hogy a munkásosztály mind szélesebb rétegeit vonja körébe. És azt is tudjuk végül, hogy a népkönyvtárak ennek dacára nemcsak hogy fönnmaradtak, hanem szerte a világon elterjedtek, hatalmasan megnövekedtek, sőt már-már :— lehet mondani — minden tekintetben háttérbe szorítják a régi, tudományos könyvtárak jelentőségét is.

SS