Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)
VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)
tűnő és világos előadásban, Kremmer Dezsőnek két idéztem dolgozatában. Az alábbiakban nem teszek egyebet, mint reflexiókat fűzök ezekhez. Annál inkább engedhetem át itt a szót a múzeum hivatalnokának, mert amennyire a látogató megítélheti, a Fővárosi Múzeum a gyakorlatban sem kíván más lenni, mint aminek lennie kell: helyi múzeum. Gyűjtésének köre tényleg a fővárosi érdekű tárgyakra szorítkozik. Tudatában van annak, hogy a fővárosnak eredeti emlékekben valamelyes hűséggel bemutatható múltja alig százötvenesztendős. Bizonyára lehet a múzeum egyikmásik darabjának tárgyi odatartozásáról vitatkozni. Lehetünk azon a véleményen, hogy pl. a nyomtatványok, amelyeknek gyűjtése szabályrendelet szerint és tényleg is más fővárosi intézet, nevezetesen a Fővárosi Könyvtár föladata, nem odavalók, hogy a múzeum a maga kis anyagával nem versenyezhet a Könyvtárnak 4000-nél több darabot számláló gyűjteményével, de a könyvpiacon a régi budapesti vonatkozású nyomtatványok árát versenyével mégis fölhajtja; lehet azt mondani, hogy némely, inkább országos érdekű intézmény, például az Akadémia vagy a Nemzeti Színház emlékei tekintetében a Nemzeti Múzeum hivatottabb a gyűjtésre stb. Általában azonban működési körének alig van valami kis korrekcióra is szüksége. Nyomatékosabb kifogást lehet emelni a gyűjtés elvei ellen. Habár magunk is szükségesnek tartottuk, hogy a kultúrtörténeti múzeum kevésbé szigorú esztétikai kritériumokat alkalmazzon, azt érezzük a Fővárosi Múzeumban, hogy túlságosan erősen érvényesül a másik szélsőség, amely szerint „a kultúrhistóriai értéket... mindig elébe kell helyezni a művészi becsnek”. Ügy hisszük, hogy ezt az „értéket” sokszor túlbecsülik a Fővárosi Múzeumban. Lehet, hogy ha nem volna a régi szisztéma 668