Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)
VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)
Emerson. Nincs az a múzeumi igazgató, aki — ha egyébként nem kötik meg kezét avatatlanok, kotnyeleskedő bizottságok, bürokratikus formaságok — arra hivatkozhatnék, hogy a közönségnek ilyen vagy amolyan alsóbbrendűsége kényszerítené akár tudományos, akár esztétikai szempontból silány munkára. És ezért semmiféle tudományos érdek nem követeli, hogy a múzeumok ne tárják föl kapuikat a legtágabb nyilvánosságnak, ne hajtsák végre anyaguknak a nyilvánosság követelte kettéválasztását s ne rendezzék kiállított anyagukat úgy, hogy a nagy tömeg csakugyan gyönyörűségét és okulását találja benne. Vessék le az idejüket múlt hagyományokat, amelyeknek legjellegzetesebb maradványa és fentartója a múzeumi tisztviselők „őr” címe: ne őrök legyenek, hanem segítők. Akkor majd nem lesz okuk panaszkodni a közönség közönyéről, akkor, ha kell, a közvélemény sem fog habozni, hogy a múzeumok segítője legyen. II. Specializálódás és munkamegosztás A demokratikus múzeumi politika ezen követelményei természetesen könnyebben valósulnak meg új és kisebb intézetekben. Nem lehet azonban azt mondani, hogy némely régi, avagy minden tekintetben nemzeti tudományos múzeum szerepét betöltő gyűjtemények ellenállnának azoknak. Nem kell egyébre hivatkozni, mint a berlini kir. múzeumokra, amelyekből olyan vezetők, mint Schöne, Bode és Tschudi világraszóló mintaintézeteket csináltak, úgy tudományos, mint esztétikai tekintetben. Hogy a nagy nemzeti múzeumok ezen átlakulásra képesek, azt leginkább annak köszönhetik, hogy a múzeumai