Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

VIII. Függelék. A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum (1913)

A múzeumok demokráciája

Ez az elv egy logikus fejlődési sor eredője, de igen sokféle ok és indíték működött közre, hogy általánosan elfogadják. Maguk a múzeumok szinte észrevétlenül vetkőztek ki eredeti arisztokratikus jellegükből. Már a 18. évszázadban akadtak egyes fejedelmek és nagyurak, akik gyűjteményeiket a közönségnek megnyitották. De gyökeres változást a múzeumok jellegében a kontinentális demokrácia szülőanyja, a nagy francia forradalom, idézett elő. Amikor a nemzetgyűlés 1791-ben a Louvre múzeumát ezekkel a szavakkal adta át a közönségnek: „Ez a múzeum mindenki számára nyitva álljon és mindenki kedvére dolgozhassák benne” — akkor megszületett az elv, hogy a múzeum köztulajdon. Soká tartott, amíg egyebütt is elfogadták és alkalmazták. De hamar szűknek és elégtelennek bizonyult ez is. Kitűnt, hogy nem elég, ha bizonyos órákban megnyitják a gyűjteményeket a közönségnek, hogy ez még nem biztosítja, hogy a beléjük fektetett anyagi és szellemi tőkék gyümölcsözzenek. Kevesen látogatják, azok is figyelmetlenül nézik, és senki sem lelkesedik értük. Vagyis a jogcím változása dacára a múzeumok arisztokratikus jellege alig enyhült.

Keresni kezdték az okát. A legkülönbözőbb érdekekből és szempontokból. Művészi lelkű férfiak, mint Ruskin, kikben a szépért való rajongás erős szociális alapba volt ágyazva, nem bírták el, hogy mindaz a szépség, amivel lelkűk tele, ne legyen minden ember öröme, gyönyörűsége, szellemi tulajdona. Gyakorlatibb meggondolások vezettek másokat. A múzeumok gyarapodása versenyt támasztott s a műkincsek drágulása mind nehezebbé tette a gyűjtemények fejlesztését. Pénz kellett, sok pénz: közpénz, amely fölött nem a fejedelem rendelkezik többé, hanem a többé-kevésbé demokratikus törvényhozó vagy ta624