Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

II. A Fővárosi Könyvtárral kapcsolatos cikkek és tanulmányok

tudományoknak ma még igen ingatag határait és kijelölni a társadalmi tudományoknak azon ágait, amelyekre a központi könyvtár különösen specializálná magát. Azt az egy szempontot azonban már itt is szükségesnek tartjuk kidomborítani, hogy a könyvtár nem érhetné be az elmé­leti diszciplínákkal, hanem épen olyan, sőt talán nagyobb súlyt kellene helyeznie a gyakorlati életet és a dolgozó emberek közvetlen gyakorlati érdekeit és mindennapi éle­tét szolgáló irodalomra. Számolnia kell azzal, hogy a könyvtár tudományos részét nem teoretikusok, hanem főként olyanok fogják használni, akik az olvasmányból közvetlen hasznot akarnak húzni, új ismereteiket gazda­sági és társadalmi helyzetük megjavítására akarják föl­használni. Ezért kell, hogy orvosoknak orvosi tudományt, technikusoknak technikai irodalmat, fémmunkásoknak vastechnológiát, varrónőknek talán divattörténetet, szó­val mindenkinek a mesterségéhez szükséges könyveket megadhassuk. Számolnia kell a könyvtárnak azzal, hogy Budapest az országnak egyetlen nagyszabású ipari városa, és ezért a gyakorlati közgazdasági politika irodalmát is nagy figyelemmel kell kisérnie. És különös figyelmet kell fordítania azokra az iparágakra, amelyek bizonyos erők működése folytán épen Budapest specialitásai, ide kon­centrálódnak és itt virágzanak legjobban. Az ilyen, gaz­dasági tendenciákkal számolás, mint számos amerikai példa mutatja, sok olvasót vonz a könyvtárba. Bizonyítani sem kell, hogy ilyen és ehhez hasonló munkamegosztás mily lényeges kímélését a költségeknek tenné lehetővé valamennyi budapesti könyvtárban, amel- let, hogy azok szolgáltatásainak minőségét nem hogy leszállítaná, hanem bizonyára fokozná. Maga az új nyil­vános könyvtár, hozzávetőleges becslésünk szerint, éven- kint legalább 10—20,000 koronát takaríthatna meg ez­úton, senkinek kárára, sőt épen egyéb gyűjteményeinek 238

Next

/
Oldalképek
Tartalom