Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

I. A könyvtári munkával foglalkozó cikkek és tanulmányok

Már pedig régi — viszonylag régi, mondjuk: harminc- negyven év előtti — magyar szocdálista irodalom mennyi van!? A „Népszava” és „Volkstimme” elődeinek sorozatai; Táncsics, Külföldi, Csorba stb. néhány röpirata; néhány nagyobb pör tárgyalása; néhány röplap stb. efféle. Egy polcon elfér valamennyi.

S ez is majdnem föl találhattam Hisz mennyi üldözés, hány rendőri házkutatás tizedelte ezt az anyagot! A munkásegyesületeket és a „Népszava” szerkesztőségét is, melyek könyvtáraiban sokhelyt gondosan gyűjtötték, hányszor oszlatták fel, ugrasztották szét! Erről az irodalomról is áll az, amit a szabadságharc irodalmának gyűjtői keservesen panaszolnak: amit a kortársak kegyelettel megóvtak, azt az egyebekben konzervatív fensőbbség pusztította el. A magyar forradalmi kormánynak volt gondja arra is, hogy napjai története megírhatásához az adatokat összegyűjtéssé és 1849 márciusában az egyes hadvezérek táboraiba is küldött történeti jegyzőket. De mi maradt meg ebből! „Nemzeti hírlapjainkat pedig — írja Szeremlei Samu Krónikájában, 4. 1. — a ránk nehezült abszolút osztrák kormány olyannyira elpusztította azon időről, hogy azok ritkábbak az ezeréves kódexnél és megszerzésük annyira hihetetlen nehézségekkel jár, hogy a történetírás érdekében kívánnunk kell, vajha a becsesebbek (például a „Közlöny”) újra nyomattatnának.”

Természetesen nemcsak a hírlapokkal bánt így az osztrák rendőrség, hanem a röpiratokkal, könyvekkel, falragaszokkal 'és egyéb forradalmi emlékekkel is. De mióta Szeremlei e sorokat írta, a földerült szabadság e kincsekből sókat napfényre csalt féltékeny rejtekhelyeikből. Ha az öreg Szinnyei új kiadását készíthetné érdemes könyvészetének a forradalom hírlapjairól, sok új adattal bővíthetné azt.

S ez a bővített könyvészet a magyar könyvészet, a

181