Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

I. A könyvtári munkával foglalkozó cikkek és tanulmányok

állapításában a szórakoztatásnál jobban szeretjük kidomborítani azt a funkciójukat, hogy az élet harcára, tehát a cselekvésre erősítenek, csak örömmel hallgatjuk ezt. Mert tudjuk, hogy az emberek cselekvésének motívumai közt sokkal erősebbek, sőt többnyire döntők az érzelmiek és így minden eszközt, amely az érzelmi életet mélyíti, differenciálja és erősíti, alkalmaznunk kell. A jó szép- irodalom pedig bizonyára ezek közé tartozik. Csak adjanak hát az olvasóknak jó regényeket, akkor majd kikényszerítik maguknak a tudományos irodalomtól is azt, amire mint harcosoknak szükségük van, s hiába próbálják ezt a „pártirodalmat” a népkönyvtárakból kizárni. Gulyás is kizárná „az oly művet, melyben ily („szűkkeblű”) irányzatosság nyilatkozik meg, akármiféle párt vagy felfogás érdekében”. (99.1.) Biz ez következetlenség! Visszaesés a gyámkodás tendenciájába. Sokszor megértük már, hogy ami egyszer egy kis párt megnyilatkozása volt, rövidesen uralkodó nézet, „közvélemény” lett. Jobb lett-e akkorra, azért mert többen vallják?

Ugyancsak ezen fejezet keretében ismerjük meg az Orsz. Tanács a művek megválogatására vonatkozó alap- elveinek összeállítását. Bár még mindig sok a kivetni való, a haladás Pécshez képest nagy. Érdekes pl. a d) pont, amely így hangzik: „noha az erkölcsnemesítő és hazafias olvasmányok egybeállítása a főcélja, mégis a könyvjegyzék csak nagy válogatással veszi be az ú. n. cél- zatos vagy túlzó hazafisággal kérkedő műveket; mert a jó könyv úgyis mindig erkölcsösen hat, a jó magyar könyv úgyis hazafias”. Majd így mondták ezt Pécsett is!

Amit Gulyás a kitűnő Brown-féle kézikönyv alapján a kiselejtezésről mond, azt nem lehet népkönyvtáraink kezelőinek elég nyomatékosan figyelmükbe ajánlani. Olyan szűkös anyagi viszonyok közt és oly célszerűtlen helyiségekben, amilyenekben a magyar népkönyvtárak

116