Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)

I. A könyvtári munkával foglalkozó cikkek és tanulmányok

másik egyesületi alapon keletkezett népkönyvtárat megtűr középületeiben s néha-néha egy pár száz korona segélyt adományoz”. (15. 1.) Nem lehet, hogy igazat ne adjunk a szerzőnek.

A községek ilyen részvétlensége az állam olyan fokú beavatkozását vonta maga után a népkönyvtárak alapítása és irányítása körül, amellyel sehol külföldön nem találkozunk. A szerző sok dicsérettel emlékszik meg az Orsz. Főfelügyelőség és az Orsz. Tanács működéséről, amelyben — különösen mint a Tanács titkára — ő is előkelő részt vesz, de mi mégsem hisszük, hogy az Orsz. Tanács által létesített, vagy annak hatáskörébe tartozó majdnem negyedfélezer népkönyvtár — köztük a föld- mívelésügyi minisztérium alapította körülbelül 1900 (!) gazdasági népkönyvtár — tényleg „működik”, mint ahogy a szerző mondja. Menne csak ki a falvakra és az ú. n. könyvtárakkal fölszerelt pusztákra! Sokszor maga az ú. n. kezelő sem tudja, mi van a „könyvtárban”, nemhogy a nép csak színét is látná.

Az Onsz. Tanács egyik, általunk ugyancsak Pécsett fölrótt ballépésének okát ismerjük meg a 22. oldalon. Elmondja ott Gulyás, hogy a Tanács 1909-ig 408 könyvtárt létesített, melyek együttes értéke 393.370 koronára rúg. „A könyvtárak szállítására — folytatja — a magyar könyvkiadók alkalmi szövetsége vállalkozott, mely a könyveket tartósan kötve, megszámozva s katalógusokkal, kezelési nyomtatványokkal fölszerelve szállítja”. Most már tudjuk, hogyan kerültek a Tanács 1902. évi mintajegyzékébe tucatjával olyan nevek, mint Ambrozo- vics-Meszlényi Hona, Bánfi János, Böngérfi Mihály, stb. stb. miért maradt ki aztán olyik az 1905-ikiből, de került helyükre Anchi, Baksai stb.! Mert a kiadó urak nyilván nem legkelendőbb könyveiket kínálták föl, hanem az el- adhatlan, penészedő portékákat és azután nem haszon114