Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak és kritikáinak gyűjteménye 1900-1918 (Budapest, 1959)
I. A könyvtári munkával foglalkozó cikkek és tanulmányok
kavéhâzak és könyvtarak Írta: Szabó Ervin Annyiszor idézték már, hogy szinte szégyenli az ember újra leírni annak a bizonyos angolnak a mondását, hogy a kultúrának a szappanfogyasztás a fokmérője. Nem is azért írjuk le, hogy további bölas következtetéseket vonjunk le belőle, vagy — mint a címből vagy a nevünk alá írt hivatalos címünkből hinni lehetne — ötletes analógiákat, például a szappanfogyasztás és a könyvolvasás közt. Egészen másért. Ha ugyanis azt hallanók, hogy valamely, szappanfogyasztásáról éppen nem nevezetes népnek — tegyük fel a cigánynak — érdemes tagja azzal felelne az angolnak: ti angolok azért fogyaszttok annyival több szappant, mint mi, mert sokkal piszkosabbak vagytok, mint mi, — akkor azt mondanók: milyen okos a cigány! Amikor azonban Budapest székesfővárosi iparügyi bizottsága szótöbbséggel kimondja: Budapesten azért járnak az emberek kávéházba, mert léhák, fölületesek, élv- hajhászók, — akkor egy-két újság kivételével senki sem mond semmit. Az iparügyi bizottság ugyan nem így mondta szórul- szóra. Ott csak azt mondták ki: numerus clausust kell a kávéházakra kiszabni. De hát miért? Nyilván csak azért, mert a kávéházak elszaporodása a népesség vala7* — 14 99