Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
„A forradalom melegágya” (1916-1919)
„Nagyobb egyéni veszteség nem érhette volna a magyar szocializmust, mint hogy Szabó Ervint kell eltemetni”, azt az embert, „akinél melegebben, szenvedélyesebben senki sem szerette a munkásmozgalmat”. Bár nyilvánvaló, hogy ez az írás Szabó Ervin erkölcsi tekintélyét halálának másnapján annak a szociáldemokrata pártnak a javára kívánta kamatoztatni, amellyel Szabó Ervin a forradalmár régóta szembenállt, Kunfi cikke mégis hozzájárult, hogy olyan szervezett munkások figyelmét is felkeltse, „legbecsületesebb barátjuk, tanítójuk és előharcosuk” halálával bekövetkezett veszteségre, akik mit sem tudtak még Szabó Ervin illegális szerepéről és csak keveset a szociáldemokrata politika feletti bírálatairól. A Népszava, a Világ, az Újság és más lapok is hírül adták: Szabó Ervin néhánysoros végrendeletet hagyott maga után, melynek első pontja volt: „Pap nélkül temessenek”, a továbbiakban rendkívül értékes magánkönyvtára sorsáról intézkedett. Szabó Ervinnek túlnyomórészt a fővárosi könyvtárra szállt hagyatéka kérdésével alább még bővebben foglalkozunk. 1918. október 1-én és 2-án közölte a legtöbb fővárosi újság Szabó Ervin temetése helyét és időpontját, ezek szerint erre a Farkasréti temetőben a főváros által adományozott díszsírhelyen kerül sor 1918. október 2-án délután 4 órakor. Szabó Ervin temetése az 1918. október 31-i magyar őszirózsás forradalom győzelmét megelőző mozgalmas, feszültséggel telített hetek históriailag legjelentősebb mozzanatává lett azáltal, hogy a gyászünnepség időpontjában Budapest és környéke proletáriátusának jelentős része rövid munkabeszüntetéssel adózott emlékének és nem utolsó sorban azért is, mert Szabó Ervin sírja körül az elhunyt barát és tanítómester búcsúztatására megjelent tömeg, a háborúellenes, a haladó és forradalmi munkásság és értelmiség e népes képviselete, ezen erők valóságos tüntető seregszemléjét jelentette. Érdemes itt emlékeztetni arra, hogy magyar szocialista harcosok temetésén ilyen tömeges demonstráció (Szabó Ervin halála előtt) csupán egy alkalommal volt: 1912. május 26-án amikor egykorú beszámolók szerint mintegy 20 000—30 000 munkás vonult ki a három nappal előbb lezajlott budapesti forradalmi megmozdulás, a „vérvörös csütörtök” áldozatainak búcsúztatására a Rákoskeresztúri temetőbe. Ez a tiszteletadás vasárnap zajlott le, tehát akkor nem volt szükség arra, hogy munkabeszüntetéssel kapcsolják össze. Az is kiemeli a Szabó Ervin temetésekor lefolyt demonstráció horderejét, ha utalunk rá: ezt mindössze néhány héttel előzte meg az 1918. június 20-án a MÁVAG-ban végrehajtott csendőrsortűz, amelynek több munkásáldozata lett és amelyre a magyar proletáriátus nyolc napig tartó országos sztrájkkal válaszolt, miután pedig ezt a sztrájkot is sikerült leszerelnie a szociáldemokrata vezetőségének, még inkább növekedett a katonai-csendőri elnyomás —, kiváltkép a hadifontosságú üzemekben. Az egykori tudósítások szerint a Szabó Ervin temetése alkalmából tartott munkabeszüntetést éppen a csepeli Weiss Manfréd művek tölténygyári részlegének munkásai kezdeményezték és elsőként más hadiüzemek csatlakoztak a javaslathoz: a Mátyásföldi Repülőgépgyár munkásai, akiknek főbizalmija az ekkor már fogságba vetett Mosolygó Antal, Szabó Ervin legbensőbb elvbarátja volt, és az erzsébetfalvai repülőgépgyáriak, a híradások szerint e két üzemben a negyedórás szünet alatt gyászgyűlést is tartottak, „amelynek keretében méltatták a szocialista tudomány nagy halottját”,1 de ezeken kívül „Budapest legtöbb gyárában a munkások 10 percre abbahagyták a munkát”. Különleges jelentőségű találkozó színhelye lett maga a Farkasréti temető is 1918. október 2-án délután 4 órakor. „Már 3 óra után ontották magukból a villamosok a gyászoló közönség százait, s a villamos társaság csak különkocsik beállításával tudta lebonyolítani a forgalmat”. — jegyezte fel az egyik tudósító.2 „Kemény munkásarcok között a tudományos világ egy-egy markáns sziluettje-, az egész jövő Magyarország képe kicsiben, Szabó Ervin ravatala körül”. Az egykori tudósításhoz tegyük hozzá: olyanok jöttek el többek között, akik a néhány héttel utóbb létrejött Kommunisták Magyarországi Pártja előharcosaiként váltak ismertté, mint Alpári Gyula, Jancsó Károly, László Jenő, Lékai János, Lukács György, valamint akkor még baloldali szociáldemokraták, akik 1919-ben lettek kommunisták, mint Landler Jenő, Varga Jenő. Megjelentek a szociáldemokrata párt más vezetői, így Kunfi Zsigmond, Garami Ernő, Buchinger Manó, Rónai Zoltán, továbbá a radikális polgárság képviselői Jászi Oszkárral, Pur- jesz Lajossal, Pikier Gyulával, Szende Pállal az élükön, a galileista fiatalság küldöttei Polányi Károly, Halasi Béla vezetésével, Szabó Ervin ifjúkori fegyvertársai a magyar munkásmozgalom megújításáért 1 Világ 1918. október 2., Népszava 1918. október 2., október 4. 2 Világ 1918. október 3. 182
