Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
— más szóval: kész otthagyni állását. Négy nappal utóbb, 1913. május 6-án pedig már olyan értelmű előterjesztést juttattak el a polgármesterhez, hogy engedélyezze a könyvtár ideiglenes, egyelőre három hónapra szóló zárvatartását, és a városi tisztviselőkön kívül senkinek se kölcsönözhessen. A három hónapból tizenegy hónap lett: a könyvtár 1913. június 1-től 1914. május 1-ig volt kénytelen zárvatartani. Alább látni fogjuk, hogy ez a tizenegy hónap a legkevésbé sem volt a pihenés időszaka, sőt seregnyi ideiglenes alkalmazott, könyvkötők és segéderők bevonásával az intézmény történetében éppen akkor végezték a legfárasztóbb munkát, szervezték át a gyűjteményt, olyan alapokat adva neki, amelyek a legviszontagságosabb idők megpróbáltatásait is kiállták és a korszerű berendezés tekintetében máig az első helyet biztosították számára az ország nagykönyvtárai között. De Szabó Ervin nem ilyen áron akarta elérni a célt : az olvasóforgalom szüneteltetését valóságos csapásnak tekintette. Mintegy az utókorhoz is intézve szavait, így mentegette az általa jóvátehetetlennek tartott bajt: „Az 1913-ik év mindenkor emlékezetes lesz a könyvtár történetében. Először esett meg fennállása óta, hogy bár addig valamennyi magyar tudományos könyvtár szokásával ellentétben, amelyek évenként egy, de legtöbbnyire két, sőt a karácsonyi stb. szünetekkel együtt három hónapig is zárva vannak, soha egy napnál tovább az olvasókat ki nem zárta, kénytelen volt nyilvános működését beszüntetni”1 Szándékosan emeltük ki e helyen az 1913—1914-i zárvatartással kapcsolatos szabó-ervini állásfoglalás egyes mozzanatait. Látszólag igen jelentéktelen körülmény — évtizedek távlatában —, hogy a fővárosi könyvtárt 1913—1914-ben 11 hónapra bezárták, mégis tisztázni kellett e helyen a részleteket. Az egykorú sajtóban ugyanis nagyon nagy port vert fel ez a kényszerű szünet. Még a főváros törvényhatóságában is erős kritika érte miatta Szabó Ervint, pedig a város emberei könnyen meggyőződhettek az igazságról. A jobboldali újságok (a tekintélyes Budapesti Hírlap című kormánylap, az igen elterjedt Pesti Hirlap stb.) a tények elferdítésével Szabó Ervint és „radikális” munkatársait tették felelőssé a bezárásért, amelyet tudatosan úgy tüntettek fel, mintha a könyvtár teljes tönkretételét célzó akcióról lett volna szó, vagy legalábbis jogtalanul élvezett tétlenségről. A bemutatott dokumentumokból is világos, hogy Szabó Ervin körömszakadtáig küzdött a nyilvános szolgálat fenntartásáért, amíg csak lehetett. Ugyanakkor joggal hivatkozott arra, hogy a fővárosi könyvtár, mely 1904 vége óta úgyszólván egy nap szünetet sem tartott, az 1913 júniusi bezárásig a többi, évenként 2—3 hónapot zárvatartó budapesti nagykönyvtárakkal ellentétben, azokhoz képest már előzetesen legalább két-háromszoros mértékben lerótta a közzel szembeni tartozását all havi szünetért. Mindez persze, a nehéz időkben cseppet sem befolyásolta az ellenséget, amely, mint alább látni fogjuk, többek között a zárvatartást is ürügyként használta ki arra, hogy Szabó Ervinnek a könyvtár éléről való eltávolítására indítson akciót. A Károlyi utcai elemi iskola kiköltözésére végül is csak 1914 elején került sor. Ekkor láthattak csak hozzá az e célra biztosított 42 000 koronás rendkívüli előirányzat segítségével az átalakításhoz és a költözködés előkészítéséhez. Alapos munkára volt szükség, hogy az öreg iskolaépületet valamelyest alkalmassá tegyék a könyvtár számára. Az intézmény irattára a Károlyi utcai iskola földszintjének és első emeletének átalakítására vonatkozó több tervvázlatot is megőrzött, ezek a könyvtár vezetőségének útmutatásával készültek.2 A kivitelező Klimkó Mihály városi főmérnök volt, aki a jelentések szerint nemcsak a könyvtár szempontjának érvényesítésére törekedett, hanem arra is, hogy a lehető legrövidebb idő alatt váljon beköltözhetővé az épület. Az átalakítás azt eredményezte, hogy a volt iskolaépületben „a szerkezeti falakon kívül úgyszólván kő nem maradt kövön. Alig volt közfal, amelyet le nem bontottak volna, újakat emeltek, a helyiségek egy részében a padozatot kicserélték, valamennyi helyiséget újra festették.”3 Űj víz- és gázvezetékek, villanyvezetékek beépítése vált szükségessé, szellőző- és mosdóberendezések szerelése. A szolgálat megkönnyítésére a raktár és a kölcsönző között csőpostát létesítettek, amellett hét házitelefont állítottak be. A berendezések nagy részét kénytelenek voltak a régi városházi helyiségekből magukkal hozni, de a rendelkezésre álló keretből mégis sikerült legalább a nyilvános helyiségeket „új és nagyrészt amerikai modellek után készült bútorzattal ellátni”. Az irattárban levő egyes akták szerint 1914 1 A Főv. Könyvtár Értesítője 1914. 6. old. 2 A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1915. 6. old. 3 Uo. 87
