Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
tulajdonította: „gondos, előkelő, magasszínvonalú munka az Emlékirat, mely szinte lehetetlenné tette az értekezlet elposványosítását... Tudják, mit akarnak.” — írta Alexander Bernât. Szabó Ervin munkatársai reménykedve készülődtek a nagy feladatokra. 1910 nyarán-őszén több könyvtárost külföldi tanulmányútra küldtek és ők Európa nagyvárosait rótták, hogy az ottani könyvtári tapasztalatokat majd Budapesten hasznosítsák.1 Az értekezleten elhangzott alaptalan támadásoknak azonban mégis volt folytatása, ha nem is a napilapokban. A Magyar Könyvszemle, ez a Wlassics-féle könyvtárpolitika szellemében szerkesztett könyvtár- tudományi folyóirat, adott helyt az első goromba kirohanásnak Szabó Ervin és az Emlékirat ellen. A Nemzeti Múzeum—Országos Széchényi Könyvtárának kiadásában megjelenő, akkor már csaknem három és félévtizedes múltra visszatekintő lap korábban is idegenkedve, vagy éppen ellenségesen kommentált minden merészebb újító törekvést a könyvtárpolitikában és hasábjait elsősorban régen volt, főként középkori könyvtárak és könyvészeti emlékek leírásával foglalkozó tanulmányok számára bocsátotta rendelkezésre, ahelyett, hogy mint a könyvtártudományosság egyetlen hivatalos orgánuma az idők által felvetett égető kérdésekre keresett volna választ. A folyóiratban megjelent támadás egy Szabó Ervin és a fővárosi könyvtár ellen folytatott akció kiinduló pontja lett, vele még a későbbiekben foglalkozunk. E zavaró mellékzöngék ellenére az Emlékirat és a Szakértekezlet nyomán egy ideig igen jól állt a fővárosi könyvtár kiépítésének ügye. Az 1910 júniusát követő hónapokban, sőt közel két esztendőn át a hálózat központjának szánt kultúrpalota kérdése került előtérbe. Vegyük szemügyre a kultúrpalotával kapcsolatos terveket. A KULTÚRPALOTA TERVE (1910—1914) Az 1910-es év első hat hónapjában megindult zajlás eredményeként a főváros közgyűlése 1910. július 6-i ülésén foglalkozott a központi palotával ellátott fővárosi könyvtár nagy nyilvános intézménnyé fejlesztésével, és Wildner Ödön tanácsnok, az ügy referenseként tájékoztatta a törvényhatóság tagjait arról, hogy a könyvtárépület emelésének jelentős költségeire nagyrészt rendelkezésre áll a fedezet, mégpedig a főváros törvényhatósága által 1896-ban letéteményezett milleneumi alap azóta felgyűlt kamataiban. A Főváros Tanácsa akkor megbízást kapott, hogy tegyen sürgős lépéseket a milleneumi kamatra alapozandó könyvtárépület terveinek előkészítése érdekében. Mielőtt magukról az építési tervekről szólnánk, fel kell e helyen idéznünk néhány bekezdés erejéig annak az igen sok tanulságot rejtő folyamatnak egyes részleteit, amelyek milleneumi alap keletkezését és a felhasználásával kapcsolatos vitákat kísérte. A „MILLENEUMI ALAP” A kultúrpalota pénzügyi fedezete 1910-ben adva volt. Az alapot 1896-ban teremtette meg Budapest törvényhatósága 607/1896-os határozatával, amikor is május 11-i közgyűlésén a milleneumi ünnepségek alkalmából „a nemzeti közörömben való őszinte részvételnek, lelkesedésnek és a nemzettel való legőszintébb együttérzésnek kifejezéséül nemzeti kulturális és közjótékonysági-alapot létesített] és erre a célra 1 000 000 forintot” szavazott meg. (A „nemzet” persze itt az úri osztályokat jelentette, a nép, amelynek első százezrei hivatalos statisztikák szerint ez idő tájt hagyták el az országot és kerestek új hazát a tengerentúlon, mert a régiben az éhhalál fenyegette őket, aligha vett részt a „nemzeti közörömben”.) Az 1 000 000 forintos, vagyis az akkor már használatban levő pénznemben 2 000 000 koronás (mai pénznemben több mint 20 000 000 forintot jelentő) adomány létesítése „szép” gesztus volt, noha a további fejlemények ismeretének hijján is bátran állíthatjuk: Budapest akkori, a fele részben néhány tízezer szavazati joggal rendelkező polgár által választott, gyárosokból, háztulajdonosokból, gazdag ügyvédekből, kereskedőkből, spekulánsokból álló, fele részben „virilisták”-ból, azaz a legnagyobb adófizetőkből és a vezető hivatalnokokból összeállított törvényhatóságát ezúttal sem vezették önzetlen célok. Nem is sokkal később nyersen és nyíltan ki is mondták az érdekeltek, hogy mire akarják használni a nagy alapítványt. 1898-ban foglalkozott először a közgyűlés a milleneumi alap ügyével és úgy döntött, hogy annak évi 40 000 forintot, azaz 80 000 koronát kitevő 4%-os kamatját engedi csak felhasználni, azt is csak 1899-től 1 Szabó Ervin Angliában és Németországban, Kőhalmi Béla Németországban járt. Gárdonyi Albert, Enyvvári Jenő, Staindl Mátyás is tanulmányutakat tettek nyugati országok nagyvárosaiban 1910-ben. I 77
