Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
Az Emlékirat közreadása páratlan jelentőségű esemény a fővárosi könyvtár jövendője szempontjából, de forradalmi tett volt a magyar könyvtárpolitikában is. Mint tanulmány, mindeddig a magyar könyvtári irodalom legértékesebb darabja. Azzá tette tudományos pontossága, a marxista tudós széles látókörével, körültekintésével, a páratlan szakismeretre támaszkodó nagyműveltségű könyvtárpolitikus alaposságával kidolgozott helyzetképe, mellyel a fővárosi és közvetve a magyar könyvtárügy századeleji állapotát világviszonylatban helyezve rögzítette. De maradandó értékké emelte ezt az írást a szocialista forradalmár előrelátása, az a merész és találó gondolatmenet is, ahogyan a fővárosi könyvtárpolitika előtt álló feladatokat megszabta. Az Emlékirat szemmellátható eredménye: éveken át a várospolitika és a sajtó visszatérő kérdéseként szerepelt a nagy városi nyilvános könyvtárhálózat és kultúrpalota ügye, Szabó Ervin írásával paran- csolóan bedobta a közvéleménybe ezt a problémát. A főváros vezetősége még 1910 június legelején félezer példányban kinyomtatta Szabó Ervin Emlékiratát és 1910. június 10—15 között Bárczy István polgármester levelének kíséretében egész sereg neves közéleti embernek küldte meg. Bárczy levelében a központi városháza gyűléstermében 1910. június 20-án délután tartandó szakértekezletre hívta meg a címzetteket, és azok figyelmét nyomatékosan felhívta az Emlékiratban kifejtettekre. 1910. június 20-án összeült az értekezlet a községi nyilvános könyvtár tervének megvitatására. Az elnöklő Bárczy István mellett Szabó Ervin és a könyvtárügyekben illetékes ügyosztály vezetője, Wildner Ödön foglaltak helyet. Jelen voltak a főváros érdekelt hivatalainak vezetői, a könyvtári bizottság összes tagjai. Résztvett a találkozón a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének titkára, Fenyő Miksa, az Országos Ipartestület küldötte, König Gyula egyetemi tanár, továbbá Bőhm Vilmos, a szociáldemokrata párt egyik vezetője. A Földrajzi Társaság, a Természettudományi Társulat, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa, egyesületi könyvtárak, a Nemzeti Múzeum, az Akadémia Könyvtára, a feministák, a szabadkőművesek, a Társadalomtudományi Társaság képviselői, Alexander Bernât, Balassa József egyetemi tanár és még számosán jöttek el a tanácskozásra. Már a távollevők levelei is, amelyeket az értekezleten felolvastak azt bizonyították, hogy az Emlékirat leglényegesebb mondanivalója ellen senki sem emelt szót. Wlassics Gyula egyenesen magának, illetve a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának tulajdonította a kezdeményezés érdemét, bár ő burkoltan utalt arra is, hogy nem mindenben ért egyet az Emlékirattal. Ferenczi Zoltánnak, az Egyetemi Könyvtár igazgatójának távollétet megokoló írásában csak egy kifogása volt: „A könyvtárnak sokoldalúnak kell lennie és semmiképpen sem szociológiainak, vagy más ilyesnek.”1 hangoztatta levelében a konzervatív Ferenczi Zoltán, de a nagy községi nyilvános könyvtár eszméjét ő is támogatta. Az értekezlet egyetértett abban, hogy elérkezett már az ideje a városi nyilvános könyvtár megalkotásának és hogy az Emlékirat helyesen jelölte ki a követendő irányelveket. Csupán két konzervatív részről emelt kifogás bontotta meg ezt az egyetértést: Áldásy Antal, aki a Széchényi Könyvtárt és a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsát is képviselte, (Szabó Ervin helyreigazító közbeszólására ügyet sem vetve) azt magyarázta bele az Emlékiratba, hogy az a kooperáció címén Budapest összes könyvtárainak a fővárosi könyvtár égisze alatti egybeolvasztását indítványozta. Szily Kálmán, az Akadémiai Könyvtár igazgatója pedig szavakban fogalmazta meg, amit Ferenczi Zoltán levelében közölt: helyes, ha „nép- könyvtáriakat csinálnak, de a tervezett társadalomtudományi könyvtár helyett „csakis közművelődési könyvtárat kíván, semmi toldalékkal”.2 A kevés őszinte jóindulatot eláruló két felszólalástól eltekintve, általános volt a lelkesedés és egyetértés a nyilvános könyvtár ügyét tárgyaló értekezleten és többen is kiemelték, milyen jól beleillik a hézagpótló és széles rétegeket érdeklő társadalomtudományi gyűjtemény az ilyen könyvtárrendszerbe. Ekkor még pártkülönbség nélkül helyeselt a „nagysajtó” is. Az eszme egyik leglelkesebb népszerűsítőjének csapott fel az akkori idők kiváló baloldali publicistája, Bányai Elemér, írói nevén Zuboly. A Pesti Napló hasábjain valóságos kampányt indított a könyvtár érdekében. Természetesen az ügy mellett állt ki a szociáldemokrata Népszava, a radikális Világ is. Jellemző, hogy még a szélső konzervatív Budapesti Hirlap is pártját fogta a tervnek. E lap 1910. július 10-i számában Alexander Bernât „Alfa” aláírással számolt be színesen az értekezletről, amelyen ő is részt vett. A sikert elsősorban az Emlékiratnak 1 Az említett leveleket 1. Irattár. „Kultúrpalota 1910—1914”. 2 L. A község nyilvános könyvtár ügyében tartott szakértekezlet jegyzőkönyve 1910. (A Fővárosi Könyvtár közleményei No. 7.) anyagát. 76
