Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)
hanem körülbelül éppen annyiba, amennyiért az épületet a főváros pénzén megvétették : 800 000 pengőbe. (10 milliárdba.) Az átírási illetékkel együtt ugyanis nem 760 000, hanem valamivel több, mint 800 000 pengőjébe került Budapest közönségének ez az ingatlan, amint ezt alább még kimutatjuk. Folkusházyék ugyan nem végeztettek becslést — és ez a körülmény önmagában is súlyos vádpontként szerepelt ebben az ügyben, — ezért lehet, hogy tévedtek volna valamennyit, ha becsületes szándék vezeti őket. De akkora tévedést az üzleti életben ennyire járatos főtisztviselőknél mint az alpolgármester és társai, pillanatig sem tételezhetünk fel. A budapesti járásbíróságnak, mint telekkönyvi hatóságnak 1371/1927-es (1927. január 15-i) bejegyzése, amelynek hiteles kivonatát az 1927. március 16-i közgyűlés színe elé terjesztette az ellenzék, még egy visszaélést tárt fel éspedig azt, hogy a Wenckheim palotát nem gróf Wenckheim Józsefnek, az „eladónak”, hanem három esztendővel korábban elhunyt anyjának, Wenckheim Krisztina grófnőnek a nevéről írták át egyenesen Budapest székesfőváros közönsége tulajdonába. Nem nehéz kitalálni, miért volt szüksége arra Wenckheim József grófnak, hogy a palotát egyenesen anyja nevéről írassa át a fővárosra. A palota után fizetendő, kétséget kizáróan igen jelentős summát kitevő örökösödési illeték körüli manipulációról volt itt szó. Ezt az illetéket már 1924-ben ki kellett volna fizetni, amikor a tulajdonos, Wenckheim Krisztina elhunyt, de a grófi örökösök az épület haszonélvezetének átvétele ellenére nem fizettek. Nem rendezték akkor sem ezt az ügyet, amikor a törvénytelenül foganatosított tulajdonjog átruházás után kézhez vették a hatalmas vételárat. A „törvénytisztelő” Folkusházyék mindebbe simán belementek, jóllehet, ha addig nem tudták volna, hogy Wenckheim Krisztina nevén állt még az ingatlan, úgy látniuk kellett ezt 1927. január 15-én, a telekkönyvi átírás alkalmával. A vételösszeget kiutaló 1926. december 16-i polgármesteri ügyiratban hamisan tüntették fel Wenckheim Józsefet eladóként. A könyvtár birtokában levő 1927. február 17-i, Folkusházy aláírásával ellátott újabb polgármesteri végzésben (1. „Wenckheim palota iratai” 3. sz.), amely elhallgatva, hogy a vásárt már lebonyolították, a pénzügyi bizottság elé terjeszti a vételügyet, ismét Wenckheim József szerepel „tulajdonos”-ként. Ugyanígy jártak el a törvényhatósági bizottsághoz tett előterjesztésükben, amely a Fővárosi Közlöny 1927. évfolyama 416. lapján nyomtatásban is megjelent. A teljesség végett utalunk arra, hogy az 1927 januárjában kiutalt hátralékos vételösszegből 40 000 pengőt az épületet terhelő „esetleges köztartozások” fedezetére tartottak vissza és a gróf kerek egy esztendő múltán jelentkezett a biztosítékért. Ekkor a város megtagadta az összeg kifizetését, mégpedig éppen az örökösödési adó rendezetlenségére hivatkozva. (1. „Wenckheim palota iratai” 3. sz.) A dolog felett nem hunyhattak már szemet, mert azt megbolygatták a közgyűlésen. Utóbb (1929-ben) megint jelentkezett a gróf a biztosítékért és a város most már kiutalta a 40 000 pengőt. Az újabb akta, egy 1929. szeptember 26-i keletű tanácsi végzés (1. „Wenckheim palota iratai” 16. sz.) azzal az indokolással engedélyezi a visszatartott összeg kiutalását, hogy Wenckheim József „a békéscsabai adóhivatal 4537/1929. számú bizonyítványa szerint az őt terhelő örökösödési illetéket kifizette”. Wenckheim Józsefnek hat testvére volt, az örökségből tehát őt csak egy heted rész illette, de a polgármesteri végzés szerint ő csak a saját része után fizetett illetéket. Nos a gróf ennek az „őt terhelő résznek” a kifizetésével már felvehette a vételár utolsó hányadát is. Még egy jellemző mozzanatra kell rámutatnunk : miként igyekeztek mesterségesen felnagyítani egy esetleges új könyvtárépület költségszükségleteit. Fentebb láttuk, hogy 1926 tavaszán kombinációba vették (a Sándor, ma Gutenberg téren) egy kultúrházzal egybekötött könyvtárpalota építését és hosszabb előkészítő munka alapján a főváros pénzügyi bizottsága a pénzügyi előirányzatot is megjelölte. Az összeget a Fővárosi Közlöny 1926. április 16-i száma mellékletének 11. oldalán közölték. Ekkor még nem volt a Wenckheim ügy, reális számvetést készítettek és 1 380 000 arany koronában, azaz 1 600 000 pengőben jelölték meg a szükségletet. A Wenckheim palota megvételét követő hetekben ugyanazon Fővárosi Közlöny hasábjain (1927. évf. 416. old.) merőben új tétel bukkant elő. Eszerint egy új könyvtárpalota költség- szükségletei 2 800 000—3 200 000 pengőre rúgnának. Egy esztendővel utóbb ismét a Fővárosi Közlöny (1928. évfolyamának 1294. oldala) örökítette meg Liber Endre tanácsnok közgyűlési felszólalását, amelyben ezt olvashatjuk: „Egy új (a Wenckheim palotánál) sokkal egyszerűbb kivitelű könyvtárpalota építése és berendezése ma körülbelül 3 500 000 pengőbe kerülne a telek értékének figyelembevétele nélkül.” 1926-tól 1927-ig duplára növelték a képzetes kiadást. Ez sem „véletlen” tévedések eredménye volt. Időközben kiderült ugyanis, hogy a Wenckheim palota mint látni fogjuk, kerek másfélmilliójába, tehát csaknem annyiba került Budapest közönségének, amennyiért az 1926 áprilisi, még reális számvetés szerint 265
