Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A „bethleni konszolidáció” éveiben (1924-1929)
Dezső 1925. március 20-án keltezett körlevelében többek között ezeket írta: „A mai nyomasztó súlyos viszonyok nem kerülték el könyvtárunkat sem. A fiókkönyvtárak szaporodásával nem áll arányban a személyzet szaporodása. A B-lista nálunk is megnyirbálta a személyzetet, sőt egy újabb B lista veszedelme állandóan fenyeget. A családos tisztviselők tízezrei kerülnek kenyerüktől megfosztva az uccára, a magántisztviselők éhbérért dolgoznak reggeltől késő pestig, hogy családjukat a pusztulástól megmentsék. Ezeknek a közismert tényeknek a szemmeltartásával felhívom az egész személyzetet, hogy szolgálatukat fokozott szorgalommal, buzgalommal teljesítsék... Az osztály és fiókvezetők az osztályukba beosztott személyzetet a legszigorúbban ellenőrizzék és ha valaki részéről lanyhaságot, vagy hanyagságot tapasztalnak, azonnal jelentsék nekem. A beérkező panaszokat egy újabb B lista esetén figyelembe fogom venni.”1 Mennyire sikerült az ilyen körlevelekkel a munkafegyelmet javítani, nem tudjuk, annyit azonban láthatunk belőle, hogy a Horthy-rendszernek ezek az évei még az egyébként irigyelt köz- tisztviselők számára sem jelenthettek létbiztonságot. A régi katalógusrendszert 1924-ben bővítették 45 fiókkal, így a kartotékfiókok száma a központban 180-ra emelkedett. Az évi jelentésekben 1924—1925 körül fogadkoztak, hogy a Szabó Ervin idején programba vett földrajzi katalógust, amelynek cédulái már nagy tömegben gyűltek fel, felállítják. Az itt tárgyalt időszakban többé nem esett szó a dologról. (A földrajzi szakrendszert csak 1945 után tették használhatóvá.) Nagyobb gondot fordítottak a Budapesti Gyűjteményre. Az első világháború első napjaitól gyűjtött történeti értékű kisnyomtatványokat, plakátokat folyamatosan gyarapították új szerzeményekkel és elkülönítették, emellett a budapesti újságszelvény- és aprónyomtatvány-tárat is gazdagították. A Krem- mer Dezső igazgató által 1923-ban beigért Budapest története bibliográfiából, noha polgármesteri határozat is született róla, semmi sem lett, helyette kicédulázták a Vasárnapi Újság és a Budapesti Napló fővárosi vonatkozású cikkeit. A Keleti Gyűjtemény őre ezekben az időkben Dávid Antal, 1927-től a könyvtár aligazgatója volt. Csak 1924-ben jelentették, hogy a tíz esztendeje alapított gyűjteménynek végre elkészült a betűrendes katalógusa, megígérték, hogy lesz szakrendi katalógus is. Dávid Antal orientalisztikával foglalkozott, utóbb e szakból magántanárként habilitálták a budapesti egyetemen. Vezetése alatt az eredetileg társadalomtudományi jellegű, túlnyomórészt az ázsiai és balkáni országok történetére vonatkozó, valamint társadalom- és útleírásokból, földrajzi művekből álló Keleti Gyűjteményt, mely jól kiegészítette az egykor gondosan ápolt társadalomtudományi törzsanyagot, egyiptológiai, akkád, szanszkrit stb. nyelvészeti munkákkal kezdték feltölteni. A fővárosi könyvtár így az Akadémia Könyvtárral lépett versenyre, éppen olyan állapot keletkezett, amelynek elhárítására oly gondosan ügyelt Szabó Ervin. A fiókközpont is nagyjából a régi séma szerint végezte munkáját. Említésreméltó, de kedvezőtlen változás 1925-től következett be: munkaerőhiány címén az újonnan beszerzett könyvek feldolgozását a fiókkönyvtári személyzetre hárították. Az 1914-ben alapított házi könyvkötészet, amelynek személyzete akkor 2—5 fő között mozgott, a Tanácsköztársaság alatt 8 főre emelkedett, a fehér uralom kezdetén (1919 szeptemberben) 2-re csökkent, 1927-ig egy segéddel és két segédmunkásnővel javította, aranyozta stb. a könyveket. Űj kötést csak elenyésző esetben végzett. 1928-ban az állomány gyarapodási mutatójának felszökkenése címén sikerült még egy szaksegédet és egy segédmunkásnőt felvétetni, így a kötészet létszáma 5 főre emelkedett. A publikációs munka területén lényeges fordulat történt ez időszakban. 1926-ig ugyan a könyvtár évről-évre még mindig csak egyetlen kiadvánnyal jelentkezett : az „Értesítőivel, amely tehát már csak évente egyszer tájékoztatott, nem volt Értesítő jellege és tartalma is megváltozott, elszürkült 1919 óta, mint erre már korábban is utaltunk. Első helyen ekkor is az igazgató évi beszámolója állt,de ez a fejlődés elemzése helyett az események szimpla regisztrálását adta. Az 1918-ig kiadott jelentések a könyvtár közönségéhez szóltak, az ellenforradalmi vezetőké elsősorban a városi felsőbbséghez. A bevezetők után következett a könyvtári munkáról szóló adatok száraz ismertetése. Az egyes osztályok működését és a könyvtár forgalmi eredményeit elemző passzusok, amelyek oly elevenné tették Szabó Ervin beszámolóit, 1920-tól elmaradtak. A függelékként hozott statisztikai táblázatok sémájában teljesen a Szabó Ervin-i mintát követték. 1921-ben újították fel a központ új szerzeményei válogatott jegyzékét. Ahogy növekedett a gyarapodás, úgy szaporodtak a címek, bővült a bibliográfia és ennek megfelelően vastagodtak az „Értesítő”-k. A füzetek végén, mint régen, ezúttal is közölték a központnak járó folyóiratok jegyzékét, de már csak betűrendben. így az olvasónak több száz cím közül kellett kihalásznia az őt érdeklő folyóiratok adatait. 1 Irattár. Körlevelek. 1925. március 30. 250
