Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
„A forradalom melegágya” (1916-1919)
mint feljelentő 1918. október 13-i ügyészségi kihallgatásáról készült jegyzőkönyv másolata az első, amely öt pontba foglalva röviden tartalmazza mindazokat a vádakat, amelyekkel a sajtó részletesen foglalkozott. Az összetákolt „bizonyítékok” közül tulajdonképpen az utolsó érdemel csak figyelmet, a könyvtár birtokában volt „Állam nélkül” című lap állítólagos olvasóinak jegyzéke, amelyen többek között Sugár Jenő, Szigeti Vilmos, Bak Gyula, Tölgy Péter és Kramer Endre neve szerepel. Tölgy Péterről tudjuk, hogy a Galilei Kör pénztárosa volt. A már szabályos útján elindított „bűnügy” aktacsomóját a Szabó Ervin könyvtárvezetői teendőinek átvételével megbízott Madzsar Józsefnek a polgármesterhez és az illetékes fővárosi tanácsnokhoz beterjesztett kommentárai, a valóságos helyzetet feltáró magyarázatai egészítették ki 27 lapon. Ott találjuk még, Braun Róbert viszont-feljelentését is, amelyet rágalmazás címén az őt „pánszláv agitátoraként jellemző Sipos ellen tett, és annak a Sipőcz Jenő fővárosi ügyésznek, a meghurcolt könyvtár érdekében készített feljegyzéseit, aki utóbb, 1919 után, az ellenforradalmi Budapest polgármestere lett. A fővárosi könyvtár ellen indított büntető eljárás azonban a konzervatív és klerikális sajtó minden erőlködése ellenére annyira gyenge lábakon állott, hogy ennek alapján a legdfogultabb hatósági szervek sem voltak képesek a nevetségesség kockázata nélkül komoly eljárást lefolytatni. SZABÓ ERVIN HALÁLA A könyvtári akták szerint Szabó Ervin 1918 augusztusában vonult arra a betegszabadságára, amelyre szeptember 30-i halála tett pontot.1 Tüdőbetegsége már rohamosan elhatalmasodott, de még értesülhetett róla, hegy őt, mint egyetlen magyar tudóst, beválasztották a nem sokkal előbb életrehívott moszkvai kommunista akadémia tagjai közé.2 A forradalmi szocialistát, a marxizmus legkiválóbb magyar ismerőjét és terjesztőjét, az Európa-szerte ismert szociológust és nem utolsó sorban a magyar munkásmozgalomnak az imperialista háború ellenzésében következetes vezetőjét tisztelték meg a forradalmi Szovjetorosz- országban a kitüntető tudományos ranggal. Azt a személyt, akiről az ottani hadifoglyok közül kiemelkedő első magyar kommunisták sejtették, vagy tudták, hogy az illegális magyar antimilitarista szervezkedés vezére. Kun Béla, Szamuely Tibor és mások, akik 1918 februárjában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Magyar Szekciójában szervezkedő orosz- országi hadifoglyok, az első magyar kommunisták élére álltak, valószínűleg hozzájárultak ahhoz, hogy a szovjetorosz marxista tudományos körök felfigyeltek Szabó Ervinre, noha ő maga nem került közvetlen kapcsolatba a zimmerwaldi csoportból kinőtt Nemzetközi Szocialista Irodával. Tény az, hogy Kun Béláék 1918 nyárutóján Svájcon keresztül Szamuely Tibor kiküldetésével illegális összeköttetést próbáltak teremteni „Szabó Ervinnel, a Fővárosi Könyvtár igazgatójával”, akiről, mint Kun Béla feljegyezte, „úgy tudták, hogy szimpatizál” a bolsevik mozgalommal.3 A kísérlet, amely a svájci hatóságok ellenállásán meghiúsult, 1918 szeptembere körül történhetett, ezért egyébként is elkésett, hiszen Szabó Ervin ekkor már teljesen betegágyhoz volt kötve, amiről persze Pétervárott, vagy Moszkvában még akkor nem tudhattak. Szabó Ervin 1918. szeptember 29-ről 30-ra virradóan húnyt el a Gellérthegy déli oldalán levő Ménesi út 19. alatti otthonában-, legbensőbb barátja és munkatársa, a vele szomszédságban lakó Madzsar József könyvtári aligazgató (aki, mint erről már szó esett, kiváló orvos is volt), fogta le Szabó Ervin szemét. Szabó Ervin halála az egykori sajtótudósítások, és egyéb források, valamint az utólagos emlékezések, történeti értékelések szerint országszerte megrendülést okozott, az ekkor már széles tábort jelentő haladó és forradalmi értelmiség körében éppenúgy, mint a forradalmi proletáriátus tömegeiben. Haláláról valamennyi fővárosi és igen sok vidéki újság megemlékezett, röviden méltatva pályafutását. Meglepő módon olyan sajtóorgánumok is, amelyek életében többször támadták ezúttal elismerő hangon szóltak könyvtárigazgatói és szociológusi munkásságáról egyaránt, s mintegy érdemeként emelték ki beválasztását a moszkvai kommunista akadémiába.4 Szabó Ervin életművének és tekintélyének polgári kisajátítására, illetve meghamisítására is úgyszólván a halálát követő órákban tettek először kísérletet: „Er war nicht zum Kampf geboren” — „nem volt harcra született ember” —, jegyezte fel valaki a kormány 1 Irattár. Személyi. Szabó Ervin. — 1918. aug. 27-én bízták meg Braun Róbertét Szabó Ervin helyettesítésével. 2 Szabadgondolat 1918. 174. old. 8 Kun Béla: Emlékezés Szamuely Tiborra. = Szamuely Tibor: Riadó, 1957. 22. old. 4 Budapesti Hírlap 1918. október 1. 180
