Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
A könyvtár és a háború (1914-1918)
Ismét a háborús kényszerhelyzet következménye, hogy növekvő jelentőséghez jutott a könyvtár házi könyvkötészete, amely a katalogizáló osztály részlegeként öltött végleges formát. A Károlyi utcai épület földszintjén elhelyezett kötészet 1915-ben Varga István iparrajziskolai művezető irányításával, egy könyvkötősegéddel és az év végétől már három segédmunkásnővel dolgozott. A létszám a háború végéig megnagyobbodott. A házi kötészetet, amelyet eredetileg a számnyomások, aranyozások, perforá- tás, táskázás és kisebb javítások végzésére hívtak életre, utóbb mind nagyobb mennyiségű új kötés készí- lésével is megbízták. Már ekkor, a háború utolsó éveiben napirendre került a kötészet megfelelő gépekkel való felszerelésének és további kibővítésének kérdése. Feljegyzésre érdemes esemény: a katalogizáló és könyvkötő osztály vezetője, Schein Józsefné 1915-ös jelentésében örömmel adta hírül: „sikerült a Leszik céggel, mely állandóan óriási hátralékban volt, véglegesen szakítanunk.”1 Az utolsó 77 folyóiratköteget, melyek már kerek három év óta hevertek feldolgozatlanul, perrel való fenyegetés útján szerezték vissza. A Leszik-cég, amely ellen 1907-ben írta első terjedelmes —a vállalat anyagi visszaéléseit és hanyagságát leleplező— előterjesztését Szabó Ervin, nem kevesebb, mint 17 esztendőn át tartotta kiváltságos helyzetét a főváros könyvtárával szemben. Az 1898 óta tartó kapcsolat elég dicstelenül szakadt meg 1915-ben. 1916—1917-ben már oly nagyfokú nyersanyaghiány uralkodott a könyvkötőiparban, hogy a könyvek jelentős részénél rátértek a „hadikötés”-re, azaz papír és papírkarton borításra, az erősen igénybevett műveket pedig az eltűnt bőr helyett a tartósnak bizonyult granitoi nevű bőrpótlékkal köttették. 1916-ban említésre érdemes újítást honosítottak mega fiókokban: a kölcsönzőkártya helyett a 14—18 éves olvasókat zöldszínű, a felnőtteket szürkeszínű, a fővárosi alkalmazottakat barnaszínű kölcsönzőfüzettel látták el, a gyermekeknél meghagyták a kölcsönző-kártyákat. Ez a rendszer, melyet ugyancsak a német Walter Hoffmann nyomán vezettek be, az ötvenes évek elejéig megmaradt. A főváros, sőt az ország határain messzi túlterjedt a könyvtári központ azon háborús segítőmunkájának hatósugara, amellyel a Monarchia és Németország kórházaiban levő sebesültek könyvellátását végezte. Az akció megindulásáról nem maradtak fenn pontos adatok. Egy keltezés nélküli, minden valószínűség szerint 1914 augusztus—szeptember körül készült aktából2 arra következtethetünk, hogy a főváros, vagy éppen a könyvtár volt a kezdeményező. A jelzett irat: a főváros tanácsának végzése „Könyvgyűjtő osztály” felállításáról, melynek ügyköre: „sebesültek ellátása olvasnivalóval.” A keltezéssel ellátott iratok közt sorrendben az első 1914 szeptember 26-án íródott és benne a budapesti tudományegyetem gazdasági hivatala ismerte el, hogy „a klinikákon ápolt katonák részére a küldött könyveket és füzeteket megkapta” a fővárosi könyvtártól. A könyvtár tehát ezirányú tevékenységét már a háború második hónapjában megkezdte. Nem sokkal később a sajtó is foglalkozott a kérdéssel és a szervezet elnökeként Herczeg Ferenc írót nevezte meg, az alelnöki tisztet Szabó Ervin töltötte be.3 4 A sebesültek könyvellátását az Országos Hadsegélyző Bizottság és a Vöröskereszt Egylet közösen támogatta. Az első tapasztalatokat a parancsnokságok is pozitívan értékelték, szerintük a könyvek „feltűnően jó hatásúak, mert megóvják a katonát a fásultságtól.” Maga a fővárosi könyvtár, amint ez Szabó Ervin jelentéséből kiderül, az Országos Hadsegélyező Bizottság könyvtári alosztálya operatív szerveként végezte a feladatot.1 A könyvtár iratai között tucatjával maradtak fenn különböző állandó és ideiglenes „hadi”-kórházak, szanatóriumok, katonai lábbadozó betegek levelei, amelyekben folyóiratok, vagy egyéb olvasmányok küldését kérték, reklamálták, vagy nyugtázták. Az akció érdekében nagyméretű könyvgyűjtést indítottak a sajtó támogatásával, kezdetben szép eredménnyel, de utóbb a társadalmi segítőkészség erősen alábbhagyott. 1914 végéig 92 budapesti, 96 vidéki és 290 ausztriai kórházba körülbelül 20 000 könyvet küldtek szét. 1918 április végi jelentésében így összegezte Szabó Ervin az addig elért eredményeket: „A háború kezdete óta általunk feldolgozott anyag 1 627 400 darab, a szétosztott anyag 1 594 000 darabra emelkedett, ami 1396 hadikórházban, valamint töhb fogolytáborban és sok harctéri csapattest között járult hozzá a háború szellemi és erkölcsi kártevéseinek ellen- súlyozásához.”5 1 A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1916. p. 26, 2 Irattár. Sebesültek könyvellátása. 3 Uo. 4 A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1915. p. 5. 6 A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1918. p. 4. 11* 163