Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
à postások, vasutasok és egyéb alsóbbrangú közalkalmazottak (összesen 196 személy) álltak az élen, utánuk a kisipari alkalmazottak következtek, ezek nagyobb része feltehetően kisüzemi munkás volt. A létszámban harmadik helyet elfoglaló önálló-iparos szülőket követték a nagyipari munkások (63). A felnőtt olvasókból 22 került ki a kisipari alkalmazottak közül, fele (hat férfi és öt nő) nagyipari munkásokból állott. Közigazgatási tisztviselők, háztartásban dolgozó nők, hivatalnokok egészítették ki a felnőttek olvasótáborát. A legnehezebben megközelíthető rétegnek az alsóbbrangú hivatalnokok kategóriája bizonyult, „ezek a könyvtárt fölösleges mulatságnak tartják” — állapította meg Vára di Irma. Az első három hónap alatt összesen 8274 kötetet forgattak meg a könyvtárban, ennek közel 80%-át a gyermekek. Az anyag mintegy 66%-át kölcsönözték, 33%-át helyben olvasták. Az ismeretterjesztő irodalom még csak kicsiny hányadát tette ki a forgalomnak, de már ekkor mutatkoztak a növekvő igények előjelei: többen is kérték különböző szakmunkák beszerzését. A gyermekek közt a szépirodalomból Sebők Zsigmond mackóhistóriái voltak legnépszerűbbek, ezután Verne Gyula következett, majd Benedek Elek. Az olvasók zöme a könyvtár közvetlen környékén lakott, a X. és a VII. (ma XIV.) kerület külső részén, de akadtak, akik a Százados út mellett elhaladó HÉV távolabbi állomásairól, Cinkotáról, Csömörről, Rákosszentmihályról jöttek a könyvtárba. A Váradi Irma által „miniatűr könyvtáraként emlegetett Százados úti gyűjtemény tehát már az indulás hónapjaiban tanújelét adta életképességének. Az első három hónapról szóló áttekintésben Váradi Irma már keveselte a 2000 kötetes állományt, annak negyedévenkénti felújítását javasolta, közölte, hogy a szűkre szabott keretek miatt tartózkodnia kell a könyvtár szélesebb propagálásától és csakhamar itt is előállott az a helyzet, hogy az olvasóterem helyeinek megüresedésére váró látogatók arra kényszerültek, hogy szabad ég alatt ácsorogjanak, amíg sorra kerülnek. A magyar könyvtártörténetben az említetteken kívül más nevezetes kezdeményezés is fűződik Váradi Irma Százados úti könyvtárvezetői tevékenységéhez: angol-amerikai mintára az „open shelf”, azaz a szabadpolcrendszer bevezetése, amelynek kedvező tapasztalatairól 1914-es évi összefoglaló jelentésében adott hírt.1 Gondolatébresztő volt azon indítványa is, hogy a gyermekeket mentesítsék a késedelmi díj fizetése alól azon a környéken, ahol a gyakran értetlen szülők amúgy sem lelkesedtek a könyvtárért. A büntetéspénzek helyett a késedelmes kölcsönzők átmeneti kizárása a könyvtárból hatékonyabb nevelőeszköz lenne —, hangoztatta. Feljegyzésre érdemes, hogy ugyanő nagy figyelmet fordított a környék iskoláival való együttműködésre is, ezen a téren is sikerült már a Százados úti fiók életének első évében némi eredményt elérnie. A Károlyi utca 8. alatti iskolaépületnek a központ ideiglenes otthonaként 1912-ben való kijelölése óta volt napirenden, hogy az épület földszintjén fogják berendezni azt az 1. számmal jelzett „minta fiók- könyvtárt”, amely az eredeti elképzelések szerint ugyancsak a tervezett (de soha meg nem épült) központi könyvtári palotában nyert volna végleges elhelyezést. Az 1. számú „mintakönyvtárnak” a Károlyi utcai épület földszinti helyiségeit szánták. A központ, mint láttuk, 1914. május 1-én megkezdte működését az első emeleten, de az 1. számú fiókot, melynek anyagát, felszerelését különleges gonddal kívánták összeállítani, egyelőre nem nyitották meg. „A Városi Könyvtár 1. számú fiókjának megnyitását körülbelül 1914 végére terveztük” — olvashatjuk az erről szóló jelentésben, a programot azonban módosították: az év vége helyett már a nyár derekán, pontosan 1914. augusztus 17-én adták át az olvasóknak. A megnyitás időpontjának előbbrehozatala az első világháború kitörése miatt történt. Az első idevonatkozó irat néhány nappal a háború kirobbanása után, 1914. augusztus 7-én kelt és benne a könyvtár vezetősége azt jelentette a főváros illetékeseinek, hogy a hírekre éhes közönség valósággal megrohanta az újságokat, folyóiratokat, ezért a Károlyi-utcai központ földszintjén újságolvasótermet akarnak berendezni.2 Eredetileg tehát még nem volt szó arról, hogy magát az 1. számú fiókot kívánják megnyitni. Az olvasóterem berendezésére megkapták az engedélyt. Az 1914-es évről szóló nyomtatott jelentésben már azt a feljegyzést találjuk, hogy „a könyvtár több munkatársának a bevonásával augusztus 16-án befejezték” az 1. számú fiók megnyitásának ideiglenes előkészítő munkálatait.3 Újságolvasó helyett tehát mindjárt könyvtárként indították meg a gyűjteményt és a tervezett évvégi időpont több hónappal előbbre hozták. A fiókot nem sikerült mintafiókká alakítani. Az első (csonka) évről szóló beszámoló szerint a 3400 kötetes könyvállomány még nem volt teljesen katalogizálva, a felnőttek olvasójának 198 kötetes kézikönyvtára „csak hiányos lexikális művekből állott”, a kölcsönzés csak hónapok múlva indult meg, „a könyvtár berendezése körüli előkészületek a legkezdetlegesebb stádiumban voltak”. Végül azonban ez A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1915. p. 39. Irattár. 1. sz. kerületi könyvtár iratai. A Budapesti Városi Nyilvános Könyvtár Értesítője 1915. p. 34. 143
