Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
A fiókkönyvtárak hálózatának kiépítésével kapcsolatban közölte a könyvtári „Értesítő” 1911-es évfolyamának utolsó száma az alábbi hírt: „A fővárosi könyvtár fiókjai megszaporodtak. Legutóbb a Pedagógiai Gyűjteménnyel... Kezelésére a polgármester Toperczer Valéria ideiglenes hivatalnokot át is helyezte a fővárosi könyvtárból, mellette dr. Bolgár Elek tanácsi segédfogalmazót délutáni munkára alkalmazta.”1 A következő lapok alapján válik érthetővé, mivolt az oka annak, hogy az Értesítő már 1912 elején, (az 1911. évfolyam utolsó számát ekkor adták ki), több fiókkönyvtárról, a „könyvtárfiókok megszaporodásáéról tett említést. Ami a Fővárosi Pedagógiai Könyvtárt illeti: lényegében ennek a társadalom- tudományi központhoz való csatolása volt a kooperációs program egyetlen kézzelfogható eredménye. A főváros tanácsa 1911 decemberében hozta meg idevonatkozó határozatát. Ennek eredményeként az akkor még kezdetleges állapotban levő pedagógiai könyvtár (amely a VIII. kerületi Mária Terézia, ma Horváth Mihály tér 8. alatti fővárosi Pedagógiai Szeminárium szakgyűjteményeként alakult), egyik része, még pedig a nem szorosan vett pedagógiai anyaga (irodalomtörténeti, filozófiai és elméleti pedagógiai művek) a fővárosi könyvtár kezelésébe ment át. A Pedagógiai Könyvtárra vonatkozó későbbi iratokból derül ki, hogy Szabó Ervin és munkatársai nem lelkesedtek különösebben annak megtartásáért. Tény az, hogy 1912—1913-ban teljesen újjászervezték a rájuk bízott gyűjteményt, mégpedig a társadalomtudományi központban alkalmazott elvek és módszerek szerint. A központ szerzeményezésével kapcsolatban már utaltunk rá, hogy a Pedagógiai Könyvtár számára vásárolták meg az egyik nagyobb magángyűjteményt, Strauss Antal értékes irodalomtörténeti és nyelvészeti könyveit, továbbá, hogy a Pedagógiai Könyvtárból számos olyan könyvet helyeztek át a központba, mely itt jobban szolgálhatta az olvasókat. Az újjászervezés munkája után azonban Szabó Ervin igyekezett szabadulni ettől a tehernek tekintett gyűjteménytől és javaslatára 1913 szeptemberében le is választották, önállósították a Pedagógiai Könyvtárat.2 Az elkövetkező években-évtizedekben a Pedagógiai Könyvtár rövidebb-hosszabb időre mégis visszakerült a fővárosi könyvtárhoz, végül azonban a felszabadulás után közel másfél évtizeddel az Országos Pedagógiai Könyvtár életrehívásakor az utóbbiba olvasztották. A gyűjtemény azonban máig magán viseli Szabó Ervin és munkatársai kezenyomát, melynek eredményeként 1911—1913 között ez a könyvtár is sok vonatkozásban a főváros legjobban szervezett, legmodernebb intézményei közé emelkedett. A Fővárosi Pedagógiai Könyvtárat bölcsőkorában, 1912—1913-ban, Kőhalmi Béla vezette, a gyűjtemény modernizálása is jelentős részben az ő közvetlen irányításával és részvételével történt. Említést érdemel az is, hogy Szabó Ervin igazgatása alatt ebben a könyvtárban dolgozott elvbarátja, Bolgár Elek, a magyar forradalmi munkásmozgalom egyik jeles alakja, aki ugyanakkor mint a könyvtárügyek előadója, a városháza tanügyi osztályán segítette a fővárosi könyvtár gyors kifejlesztésére irányuló politikát. Ugyancsak figyelmet érdemlő tény, hogy a Pedagógiai Könyvtár kötelékében működött ez idő tájt Horváth Henrik, a kiváló műfordító, akinek könyvtárosi szakmunkáját nagy elismeréssel méltatta a város vezetőségéhez juttatott előterjesztéseiben Szabó Ervin, hangsúlyozva, hogy Horváth Henrik esete kivétel, az a „szabályszerű”, hogy az írók általában rossz könyvtárosok.3 Mindezek az események és tények azonban inkább a társadalomtudományi központ történetébe tartoznak. Ha mi mégis e fejezeten belül, a közművelődési hálózat alakulásának ismertetése kapcsán foglalkoztunk velük, azért tettük, mert a maga idején, a tízes évek kezdetén a Fővárosi Pedagógiai Könyvtárral kapcsolatos együttműködést, (a gyűjtemények átmeneti hozzákapcsolását a tudományos központhoz), a hálózat kiépítésére irányuló munka egy részének tekintették. 1910-ben és még a következő két esztendőben is úgy tűnhetett, hogy a fővárosi könyvtár első saját közművelődési könyvtárát a Budapesti (Budai) Könyvtár-Egyesület gyűjteményének átvételével sikerül majd életre hívni. Az 1891-ben alakult és előbb a II. kerületi Toldy Ferenc utcai iskolában, majd a Budai Vigadó Corvin téri épületének 2. emeletén működő budai könyvtár központja 1910-ben már kereken 30 000 kötettel rendelkezett, emellett a budai kerületekben elszórt néhány fiókban további 10 000 kötetnyi állomány volt. A Budai Könyvtár Egyesület vezetőségével, melynek egyik képviselője Andriska Antal miniszteri tanácsos, az Egyesület alelnöke, jelen volt azon az 1910. június 20-i városházi „Szakértekezlet”-en, amely Szabó Ervin „Émlékirat”-a alapján a községi nyilvános könyvtár ügyét megtárgyalta, már közvetlenül a júniusi szakértekezlet után hajlandóságot mutatott a tárgyalásra. 1 A Főv. Könyvtár Értesítője 1911. 520. hasáb. 2 Irattár. Pedagógiai Könyvtár. 3 Irattár. Személyi iratok. 1910—1914. 125
