Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
AZ ANGOLSZÁSZ PÉLDA A tömegeknek megfelelő könyvtárakkal való intézményes ellátását először az iparilag legfejlettebb kapitalista országokban, Angliában és az Egyesült Államokban oldották meg és ez aligha volt a véletlen műve. A kapitalista fejlődés tekintetében élenjáró Anglia és a XIX. század közepétől mögéje felzárkózó Amerika burzsoáziája okos megfontolásokból hajtotta végre reformjait. Az ipar gyors fejlődésével, a technika bonyolultabbá válásával ezekben az országokban már a múlt század elejétől megnövekedett a tanultabb munkások iránti kereslet. A burzsoázia, mint az államhatalom birtokosa, saját érdekében siettette az iskolahálózat kiszélesítését, de ezzel csak félmunkát végzett. A feltörekvő proletáriátus továbbképzésének eszközeit nem biztosították. A munkásság ekkor maga vette kezébe művelődésének ügyét. Az angol ipari proletáriátus ilyen törekvéseiről készített pillanatképet Engels Frigyes először 1845-ben megjelent munkájában, „A munkásosztály helyzete Angliában” című művében, ahol megírta, hogy a proletárok seregnyi önképző iskolát hoztak létre önerejükből. Engels azt is feljegyezte, hogy az angol burzsoázia „igen veszélyesnek” tartotta ezeket az intézményeket és kísérleteket tett, hogy befolyása alá vonja őket, de a munkások hallani sem akartak a polgárság irányítása alatt álló szervekről. A fordulat 1848-ban következett be. 1848: az európai forradalmak, Angliában a chartista felkelés éve. A forradalmakat leverték, az angol munkásság felkelését vérbefojtották, de az elkövetkező évek tapasztalatai alapján vonta le Marx azt a következtetést, hogy ugyanazok, akik a forradalmat leverték, a forradalom hagyatékának végrehajtói lettek. Ez a történelmi háttér teszi érthetővé előttünk, hogy 1848- tól kezdve, Anglia és Amerika burzsoáziája a könyvtárpolitikában is új módszerekhez folyamodott. Angliában 1848-ban indította meg Edward Edwards, a British Museum könyvtárosa, kitűnő publicista, kultúrhistóriai jelentőségűvé lett sajtókampányát az új típusú könyvtárak megteremtése érdekében. A cikkek az angol parlamentben is visszhangra találtak, 1849-ben William Ewarts képviselő kidolgozta a megfelelő törvénytervezetet, amelyet „Library Act” néven az angol képviselőház megszavazott és 1850. augusztus 13-án a király is szentesített. A törvény lényege: jogot adnak a városoknak (községeknek), hogy amennyiben képviselőtestületük kétharmada kívánja, külön könyvtári adót („penny rate”) vethetnek ki a lakosság művelődését szolgáló könyvtárak felállítására és fenntartására. Az Egyesült Államokban a Massachusetts állambeli Boston város polgármestere, Josuah Quincey érdemelte ki a kezdeményező címét: ő még 1847-ben emelt szót az ügy érdekében, a nagy kikötőváros képviselőtestülete 1848-tól szavazott meg állandó összeget könyvtári célra. Ekkor és így indult meg az angolszász országokban a „public library movement” (községi könyvtármozgalom), amelynek keletkezésével új fejezet kezdődött az egyetemes könyvtártörténetben. Az új könyvtárak lényeges vonásai: szilárd és a szükséghez képest növekvő anyagi bázissal rendelkeztek, a közösség tartotta fenn őket, feladatukat nem a könyvek megőrzésében, hanem minél intenzívebb forgalmazásában látták. Az angolszász burzsoázia tanult azokból a meddő kísérletekből, amelyekre Engels idézett művében utalt: a public librarykban nem láthatott már a munkásság olyan intézményeket, amelyeket ellenfele a burzsoázia kifejezetten az ő számára létesített, mégpedig azért, hogy befolyást gyakoroljon a proletáriátusra. Az újtípusú gyűjtemények alakosság minden osztályának és rétegének szükségletét ki akarták elégíteni, az egyetemi professzorét éppenúgy, mint a szórakozásra, vagy művelődésre vágyó ipari munkásét. Angliában és Amerikában a századfordulóig magas tökélyre fejlesztik a public libraryk hálózatát. A könyvtárak a községi élet ugyanolyan kellékei, mint a víz-, a gáz-, a villanyszolgáltatás. A jelentékenyebb városokban olyan épületeket emelnek számukra, amelyek bámulatot keltenek a külföldiekben. A legtöbbször külön könyv-, folyóirat- és újságolvasóval, kölcsönzővel, gyakran zeneteremmel, előadóteremmel, kiállítási helyiségekkel, nyomdával, fotóműhellyel, kötészettel stb. felszerelt központi gyűjtemények köré fiókok, fiókállomások, mozgókönyvtárak kiterjedt hálózatát építik ki, a nyitvatartási időt maximálisan kiterjesztik, kora reggeltől késő estig és vasárnap is. Kényelmes, hívogató olvasótermeket rendeznek be lehetőleg a város legforgalmasabb pontjain, hogy a járókelők úgyszólván belebotoljanak azokba. Parkolvasókat és a háztetőkön függőkertekben („roof garden”) kerti olvasókat teremtenek, olyan hivatalnokokat alkalmaznak, kiknek egyetlen feladatuk az olvasók kiszolgálása. A cél érdekében könyvtárosképző iskolákat és főiskolákat alapítanak, gyökeresen új, és igen használható könyvtártechnikai eljárásokat vezetnek be. A gyűjteményekhez könnyen hozzáférhető katalógusokat állítanak fel, azok rendszerét mindenki számára könnyen érthetővé teszik. A könyvtár igénybevételénél maximálisan kiküszöbölik a formaságokat, bevezetik a szabadpolc („free access”, „open shelf”) rendszert, a látogatók tájékoztatására külön szolgálatot („reference”) szerveznek, leegyszerűsítik a kölcsönzést („home use”), tömegesen építik ki a gyermekkönyvtárakat, amelyek az iskolákkal kooperálnak, külön könyvtárakat, hívnak életre a vakoknak, nagy számban alkalmaznak női könyvtárosokat, a használat megkönnyítésére 116
