Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A városi könyvtár új modelljének kialakítása az előzmények és az 1910-es év eseményei
98 A főváros könyvtárának története 1945-ig muzeális jellegű intézmény, a harmadik pedig a közművelődés terjesztésére van rendelve." Másutt: „A közigazgatási és a várostörténeti könyvtáraknál fontosabb a köz- művelődési könyvtárak felállítása." Gárdonyi koncepciója tehát Szabóénál erőteljesebben hangsúlyozza a várostörténet fontosságát és nem szól a társadalomtudományi irányba való fejlesztésről. Gárdonyi - akárcsak a népkönyvtárakról írt korábbi tanulmányában - itt is kitér a központ - hálózat kérdésére. „Célszerűnek látszik egy nagy központi könyvtár felállítása, míg a kerületekben inkább olvasótermek s kézikönyvtárak tartandók fenn, melyek a városi közlekedési eszközök állandó tökéletesedése folytán könnyen összeköttetésbe hozhatók a központi könyvtárral, amely lehetőleg sokirányú könyvanyaggal szerelendő fel." S a központnak nem csak sokirányú anyaggal kell rendelkeznie, hanem mindezt a különböző „kultúrfokok" számára is biztosítania kell, „s ezzel megszűnik a különbség a népkönyvtár és a tudományos könyvtár között." Gárdonyi tehát egy általános gyűjtőkörű közművelődési könyvtárat képzel el a központban, ebben ismét eltér Szabó Ervin központ-képétől. A múltat is másként látja: „Budapest székesfőváros könyvtára eleinte általános közművelődési könyvtárnak volt tervezve, amely közigazgatási szakmunkákat s a város történeti emlékeit is gyűjtötte volna. Miután azonban a város nem biztosíthatott számára e sokoldalú feladatnak megfelelő javadalmazást, meg kellett szorítani tárgykörét." Egészen más irányban tért el a Szabó Ervin-i koncepciótól Staindl Mátyás publikációja A dresden-plaueni népkönyvtárról címmel.41 Az ebben bemutatott intézményben a könyvtáros „személyesen érintkezik minden olvasóval, s alkalma nyílik megfigyelésre, bíztatásra és vezetésre." Az olvasók „megfigyelése és vezetése" érdekében Hofmann - mert Walter Hofmann elhíresült kísérleti könyvtáráról van szó - nem csak a szabadpolcot utasítja el, hanem az indikátornak (az adott pillanatban rendelkezésre álló könyvek cédulás nyilvántartásának) azt a hagyományos módját is, melybe az olvasó maga is beletekinthet. Drezdában ugyanis a könyvtárosnak le kell tagadnia a könyv bentiétét, ha a „fiataloknak nem ajánlható" vagy az „intelligensebb olvasóknak való" jelzetű könyvet nem megfelelő (jelzetű) olvasó kéri. Staindl Mátyás érezhető egyetértéssel ismertette Hofmann könyvtárpedagógiai módszerét, mely sok vonatkozásban ellentétben állt a Szabó Ervin által hangoztatott liberális könyvtári elvekkel. (A cikk észrevétlen maradt, Gulyás Pál csak akkor szólal majd meg, mikor ugyanezt a rendszert 1915-ben Dienes László még nagyobb nyomatékkai és egyetértéssel, „szociálpedagógia" címszóval újra ismerteti.)
