Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
Az újjászervezéstől a társadalomtudományi könyvtárig a fővárosi könyvtár indulása (1903-1909)
82 A főváros könyvtárának története 1945-ig mányos könyvtáraiban kezd megszűnni a filológusok és irodalomtörténészek egyeduralma és helyüket fokozatosan jogászok, orvosok, technikusok, szociológusok stb. foglalják el. [...] a Fővárosi Könyvtár [...] igen jól lehet nyelvészek, irodalomtörténészek, sőt magánjogászok nélkül is, de igen jó hasznukat veheti [...] orvosoknak vagy mérnököknek."82 A filoszokkal szemben más értelmiségi rétegek preferálását Szabó Ervinnél az is befolyásolta, hogy az utóbbiak között találta meg a radikális liberalizmus illetve a szocializmus elvi alapjain álló fiatal, tehetségesnek ígérkező munkatársakat, akiket az állások betöltésénél következetesen előnybe részesített. (Elsősorban az ideiglenes hivatalnoki, díjnoki állások terén volt ilyen lehetősége. E téren javaslatait Kőrösy is, Thirring is módosítás nélkül tudomásul vette.) Az évtized második felében a konzervatív és a liberális erők kiéleződő harcának következtében a radikális liberalizmus s még inkább a szocializmus hívei nem számíthattak tisztviselői állásra, a Fővárosi Könyvtár kivételes lehetőséget jelentett számukra. Szabó Ervin számos tehetséges, ambiciózus fiatalember közül válogathatott. így került átmenetileg a könyvtárba Faber Oszkár, (akit 1918-ban antiklerikális propagandatevékenysége miatt 4 év fegyházra, majd a Tanácsköztársaság bukása után 14 év fegyházra ítéltek,) a radikális gondolkodású Márki Hugó és a Marxot fordító Basch Imre. Tárgyalások folytak Kunfi Zsigmond álláshoz juttatásáról is. Szabó Ervin egyfelől erkölcsi kötelességének érezhette, hogy politikai küzdőtársainak egzisztenciális segítséget nyújtson, másfelől könyvtárpolitikájának távlati terveihez hozzá hasonló gondolkodású közösségre volt szüksége. A munkatársak másik része azokból a többnyire egyetemi éveik vége felé járó fiatalokban verbuválódott, akik valamilyen írással jelentkeztek Szabó Ervinnél, mint a Huszadik Század szerkesztőjénél, akikben Szabó jövőt ígérő intellektuális tehetséget látott, s akiknek a Huszadik Század iránti érdeklődése Szabó szemében garanciát jelentett világnézeti elkötelezettségük irányát illetően. Egy cikk volt az elindítója Kőhalmi Béla könyvtárba kerülésének 1909-ben - amiről egy későbbi írásában szemléletes képet rajzolt.83 Hasonló módon a Huszadik Századnak adott filozófiai tanulmányai kapcsán került kapcsolatba Szabó Ervinnel, majd jutott be a könyvtárba a még egyetemét végző Enyvvári Jenő, és a harmadéves joghallgató Dienes László (1909-ben), akinek ideiglenes hivatalnoki álláskérelmét Szabó azzal indokolta, hogy „irodalmi téren máris működik". Ez az „irodalmi működés" a Huszadik Századnak leadott könyvismertetést jelentette. A régebbi harcostársakból és a fiatalok csapatából egy sajátos közösség kezdett kialakulni, mely teljesen magáévá tette Szabó könyvtári elveit és törekvéseit, nagyobbik részük pedig politikailag-világnézetileg is erőteljesen Szabó Ervin hatása alá került. E közösség teljes kiépülésének akadályát Szabó elsősorban Gárdonyi személyében látta. A hierarchiában második helyen álló Gárdonyi súlyát csökkenteni akarta, következetesen kihagyta őt a nagyobb szakmai presztízst ígérő érdemi munkákból.84
