Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)

A második fénykor, árnyékokkal. a gazdasági fellendülés éveitől a háború kitöréséig

A második fénykor árnyékokkal 329 a fényűzően berendezett grófi kastély - melyben a könyvtár el van helyezve - a nap nagyobb részében zsúfolva van rosszkülsejű, oroszinges ifjú munkásokkal is."101 A Bartha Miklós Társaság és a könyvtár kapcsolata Szociálpolitikai válasz a népi mozgalom eszmei alapján Számos szál köti a fővárosi könyvtárhoz az 1925-ben induló Bartha Miklós Társaságot, azoknak a fiatal értelmiségieknek a mozgalmát, akik a Bethlen-i ideológiával szemben radikális szociális reformokat, a nemzetiségi kérdés tudományos feldolgozását, a ma­gyar falu égető problémáinak megoldását tűzték célul maguk elé, s előfutárai voltak a 30-as évek elején zászlót bontó népi mozgalomnak.102 Már a társaság indulásakor ott volt az alapítók között a közgazdász végzettségű, szociálpolitikai érdeklődésű Könyves Tóth Kálmán, a fővárosi könyvtár fiatal munkatár­sa.103-Rajta keresztül - bár formális kapcsolat a könyvtár és a társaság között sohasem jött létre, - az induló egyesület a fővárosi könyvtár szolid bázisára támaszkodhatott, összejöveteleiket, rendezvényeiket - mint azt a rendőri jelentés kifogásolta is - a könyv­tár Gróf Károlyi utcai épületében tartották, a könyvtárosok közül Hamvas Béla és Homa Gyula a szűkebb vezetőségnek is tagjai lettek. 1928-tól Könyves Tóth főtitkár­ként vezette a társulatot. Könyves Tóth Kálmán (1900-1972) közgazdasági végzettséggel került a Fővárosi Könyvtárba, a szociálpolitika kérdései foglalkoztatták, irodalmi, szakirodalmi és közéleti tevékenységében ennek kiszélesítéséért harcolt, elsősorban a Bartha Miklós Társaság keretei között. Az 1928-29-es évek a Bartha Miklós Társaság fénykorát jelentet­ték. Tevékenységük széles társadalmi visszhangra talált, gondola­taikra a magyar szellemi élet legjobbjai is reagáltak. Ady ünnepségük vezérszónoka Szabó Dezső volt, az Ifjú szívekben, élek című kiadványukat a Nyugat és a 100% (Lukács György) ismertette, a Magyar Föld Est-en Németh László tartott felolvasást, Erdélyi, Illyés, és József Attila szavaltak, a könyvtár előadótermében a magyar parasztkérdésről tartott előadássorozattal Szekfű Gyula foglalkozott. A társaság két irányból vonzotta a radikalizálódó fiatalokat: bal felől Illyés Gyula, József Attila, Lakatos Péter Pál, Szathmári Sándor és mások csatlakoztak, a vezető szerep átvételére is törekedve, a jobboldali orientációjú csoportot Szász Béla vezette, ugyancsak hatalomátvételi ambíciókkal. Az elnök Asztalos Miklós szerint Könyves Tóthnak sikerült megőriznie „az ideológiai szélsőségek felé hajló irányok belső egyen­súlyát." A résztvevők Könyves Tóthon keresztül a könyvtárral is eleven kapcsolatba kerültek. így lett pl. József Attila a könyvtár használója, aki a „kívánatkönyv"-et is

Next

/
Oldalképek
Tartalom